Rencz Dezső jégmauzóleuma

Sebestyén Mihály elbeszélései az ezredforduló felpörgetett ritmusú világának prózai lenyomatai: a virtualitás, a bankkártyák, a rendszergazdák térhódítása és ami mögötte van: az esendő, a fejlődéssel lépést alig tartó ember helykeresése (Mint aki...; Olvasójegy a virtuális könyvtárba; Rendszerváltás). A szerző mintha nosztalgikusan kacsintana a múltba, a Remington írógépek és a Csehov formátumú úriemberek korába, sőt a könyvkultúra előtti érába: 'ti ezt fel sem tudjátok mérni, hol vagytok attól a boldog időtől, amikor kellemesen töltöttük a nyarat a könyvektől távol, nagy szénakazalban vetettek ágyat nekünk tanáraink, a szentjánosbogarak, olyan faragatlanok voltunk, hogy egyetlen idegen szó sem ütötte meg a fülünket, holott mindenféle idegen szekerész, szülészmester és vándorsáska megfordult a manézsban, ahol apánk szolgálatot teljesített...'. E 'boldog kor' iránti lágy nosztalgia érhető tetten stilárisan és az archaizáló téma- és névválasztásban egyaránt (Rézenbrink Zsóka Felső-Voltából; A táncakadémia nyertesei; Nagymama elbujdosása; Remington; Menczer Ágoston temetése stb.).