Rézkor

Az az évtized (1923-1933), melyet a Rézkor-ban próbálok felidézni, sokrétű, nehéz kor. Elejét még a háborúvég perzseli; merényletekkel, inflációval. A vége már nagy-európai korszak, hazai neobarokkunk tükröződésében, sajátos konszolidációval s ugyanakkor frankperrel, pusztító gazdasági válságszelekkel, melyek megérlelik a bankzárlatot. Egy Kolozsvárról a nagyvilágba sodródott fiú jegyváltása volt a latin civilizációval az Olaszországban töltött két esztendő. Amikor visszakerültem Budapestre, magammal hoztam vágyakozásomat a nagyvilág után. Ha lehetett, minden évben, kora őszi szelekben keltem útra, állomásaim: Párizs, majd London, újból Itália, spanyol partok, Provence, skandináv városok, az utolsó weimari éveit élő Berlin. Mindig vissza-visszatérek, pedig Párizsban szeretnék maradni. Tíz év hazai - s világtörténelmében tévelyeg az az ember, akiről írok: problematikusan fejlődő, tragikus kettősségének tudatában él - prózai kenyérkereset s vágyaknál alig készebb irodalmi kísérletek között. Kérem az olvasót fogadja megértéssel a Rézkor-t, melynek minden sorát akkori érzésvilágom, felfogásom, elképzelésem szerint igyekeztem megírni, nem a maival; az anakronizmus is egyfajta krónikaírói hazugság.