Sors bona

Mesterházi Mónika (1967) József Attila-díjas költő új és válogatott verseit tartalmazó kötetének címét Zrínyi Miklóstól kölcsönözte. Sors bona, nihil aliud. Csak jó szerencse, semmi más. A jó szerencse természetesen az élet egészéhez kell. A jelmondat másik felét, hogy tudniillik semmi más nem kell, azonban elhagyta. Ettől persze még fájdalmasabb a jó szerencse hiánya. A címadó szonettciklus és a kötet szinte minden verse pontosan erről a hiányról beszél, ebből teremt költészetet. De ahogy egyik versében írja, ?a költészet nem szomorú vasárnap, / csak kitartott, pontos hétköznapok?. Sok minden akad a hétköznapokban (nyári ruhák elpakolása, kutyafülek vakargatása), ami ideig-óráig elfedi az ürességet. Sőt, a semmitmondó történések a vers egy pontján megvilágosodásszerűen önmaguk mélyebb jelentésében mutatkoznak meg. Mesterházi Mónika versei ugyanis nincsenek tekintettel semmi másra - sem hatásra, sem megszokásra, szégyenre vagy szeméremre -, csakis arra, hogy beteljesítsék önmaguk legjobb lehetőségeit. Mesterházi Mónika lírája sajátos egyensúlyt teremt az elme éles, analitikus módszerei, illetve a lélek leheletnyi rezdüléseinek rögzítése között. Elemi indulatok, fájdalmak és örömök törnek elő a verssorokból, de ezeket az érzelmeket ugyanabban a fázisban, amelyben észleli őket, távolságtartó, hűvös iróniával vagy épp kíméletlen vallomásos őszinteséggel veti elemzés alá. E két szélsőség között vibrálnak versei, egy-egy élmény, tapasztalat egyszerre kerül e két pólus erőterébe. A Sors bona közel két évtized munkásságát foglalja össze és gazdagítja kötetnyi új verssel. Mesterházi Mónika ma kétségkívül egyike a legjobbaknak.