Súgópéldány

A könyv a színházról szól egy olyan színész tollából, aki negyven éve van a pályán, és minden este följegyzi, amit lát és hall - meg amit gondol. Elsősorban a pályatársakról, akik sokféle jellemű emberek: kedvesek, szerények, melegszívűek, lángolók, de egyben beképzeltek, szemtelenek, gonoszak stb. - mások az utcán, mások a színházban, mások sminkelés előtt, alatt és után, olyanok, amelynek az öltözői görbe tükör mutatja őket. Az arcképek és történések mellett mulatságos, csípős, pikáns, néha kegyetlen tréfák, kiszólások is olvashatók a kötetben, amelynek a műfaja színháztörténet, önéletrajz, panaszkönyv és - egyik sem. Inkább szeszélyes kanyargású, zubogású játékos írás, amolyan commedia dell'arte-szerű, de tudatosan előkészített rögtönzés. A legmulatságosabb - s egyben a legszívszorítóbb - színpadi műfaj, a tragikomédia hangja dominál benne. A súgópéldány az előadás szövegi részének leghitelesebb forrása. A cím tehát szimbolikus: a kötet nemcsak a kész ,,példányról" beszél, hanem a laikus (az olvasók, a közönség) által nem ismert ,,szövegkihagyásokról", ,,húzásokról", ,,szövegmódosításokról", ,,külső zajokról", ,,függönyjárásokról" is, amiket a kész előadás oly szépen eltakar.