Szabad szemmel

Nagy költő, bírd el a sorsod. Salve, kutya! írta a nagy kutyabarát Szabó Magda egy alkalommal Lator Lászlónak. Versben írta, mert Latorhoz a vers illik leginkább. Szemérmes-cinkos noszogatás ez: a többiekre figyelő pályatárs levele ahhoz a szerzőhöz, aki csak a fő műveit szereti kötetben viszontlátni. Ugyanaz a ritka gesztus, amellyel a megszólított költő, tanár, szerkesztő fordul tanítványhoz, szerzőhöz, munkatárshoz. Lator Lászlónak a vers tere az élet tere. Nem az elméleté. Pilinszky-elemzése, Illyés Gyulával való levélváltása, az új nemzedékek tagjaira folytonosan reflektáló írásai mind-mind erre utalnak. Csillapíthatatlan kíváncsisággal ragad meg, mutat fel minden mozzanatot, aminek a költészet, az adott mű a létét köszönheti. Lenyűgöz szakmai megvesztegethetetlenségével is: szabad szemmel nézi mindenkori tárgyát, a műelemzést a szerzői szándék értelmében végzi el, nem pedig az elmélet gyakorlóterepének tekinti. Ha nem folytatod, Latorom, én a derekad letöröm. Sej-haj! Tejeskávéban szokatlan a haj. Salve, kutyissime Tu! Szabó Magda ezzel a régóta készülő kötettel valószínűleg meg lenne elégedve. Nincs benne haj. Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Kárpátalján, Tiszasásváron született 1927-ben. Makón érettségizett, 1947-ben felvették az Eötvös Collegiumba, 1949-ben kizárták az intézményből. Magyarnémet szakos diplomát szerzett. Körmenden tanított, majd 1955-től 1989-ig az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője, főszerkesztője volt. Költői pályafutásával párhuzamosan tekintélyes fordítói életművet hozott létre. Szívesen hangoztatott felfogása szerint a műfordítás nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen jó. Tanított a bölcsészkaron, a színművészetin. A rádió és a televízió irodalmi műsorainak máig közkedvelt szereplője. Tíz évig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnökeként tevékenykedett.