Szabadságalapítók (A plymouthiakról)

Amióta Amerikában élek - írja Gombos Gyula - sokat foglalkoztatott a plymouthiak dolga. Bennem a menekültet érdekelte történetük: ők voltak az első menekültek ezen a földön. Pontosabban: kezdeti magjuk, akik előttük jöttek, egy-kétezer ember az egész keleti partvidék hosszában, önként vállalkozva vagy kénytelenül, más ok miatt kerültek ide; ki kincskereső volt vagy annak szolgája, ki halász vagy szőrmegyűjtő, ki zsoldos katona vagy hittérítő pap, de egyik sem menekült. A plymouthiak magcsoportja azonban tudatában volt menekült állapotának még mielőtt nekivágott volna a nagy útnak. Egy menekült szemében, amilyen én voltam s ma is vagyok, ez tette őket figyelmet keltővé. De ami az érdeklődéshez rokonszenvet is társított: ők voltak abban is az elsők, mintegy utat nyitók, hogy szabadságot keresve - hitüknek és angol voltuknak - keltek át a világ egyik feléből a másikba, a vadonba. Mély, de szűk vallási meggyőződésüket nem tudom osztani, s valószínűleg akkor sem tudtam volna, ha kortársukként abban az időben élek, amikor itt gyarmatot s a maguk egyszerű módján szabadságot alapítottak. Ám enélkül is csodálatra méltónak érzem, amit tettek s ahogy véghez vitték: ragaszkodva ahhoz, amit igaznak hittek, érte annyi mindent feláldozva, de szerényen, az önigazultság minden gátlása nélkül.