Számontartva (Dr. Balogh István tábori lelkész élete és megpróbáltatásai a vörös csillag árnyékában)

"Három hónap után újra bejöttek, a szöveg már enyhül, de még mindig fenyegető. Én már elfásultam addigra és lepergett rólam, pusztán önvédelemből. Nem tudtam, mire lennének még képesek. Aztán lassan ocsúdtam én is, mert pár nap múlva hozták a katonalelkészi kofferemet, benne a megmaradt magyar azonossági jegyekkel. Onnan a börtönből kitették mellém a járdára a koffert. 1953. október 22-én. Lényegében egy érdekes helyzet állt elő, ahogy kiszabadultam Budapest kellős közepén és egy igazolópapírom sem volt. Nyolc évvel a háború befejezése után, régi típusú katonai egyenruhában voltam. A fold alól jöttem, csak három hete láttam világosságot pár perces sétám során, s ott álltam, mint szamár a hegyen, a Mosonyi utcai fogház kapujában, mellettem letéve a lelkészi koffer, benne a sok azonossági címlappal. Két fiatalember, akik a keresztutcában mentek el, meglátták, hogy ott áll egy fickó egyenruhában, intettek, hogy menjek oda, de ők is a falhoz húzódtak. Megemeltem a ládát, de kiderült, hogy nincs bennem annyi erő, hogy vigyem. Intettek, hogy tegyem le. Tízet léptem vele, aztán letettem a fal mellé. Odamentem, az egyik mindjárt karon fogott, a másik a fal mellett odalopózkodott, elhozta a ládát. - Hova megy? - Az egyetemi templomot tudják, hol van? - Hogyne! - Hát oda. Feltaszigáltak a villamosra, nagy csodálatot arattam megjelenésemmel és elvittek a papnevelő intézetbe, ahol szintén nagy meglepetést okoztam."