Szavak mögötti táj - Modern haikuk

A haiku költőjének legmeghatározóbb célja a lényegre-törekvés. Megragadni azt, ami a dolgok, történések veleje, s amit ha buzgón körülírsz, talán elhomályosul vagy ne adj' isten, el is illan. Ehhez persze örökké résen kell lenni. Következetesen és nyitottan szemlélődni. Bátran átereszteni magunkon minden élményt, örömöt és atrocitást, hogy valóban ablakot nyithassunk a szavak mögötti tájakra. Agyonkommunikált és elbulvárosodott világunkban nagyszerű érzés találkozni Füzesi István haikuival. A három sorba s?rített megfigyelések pontosak és képgazdagok. Egyszerre kavarog bennük bölcsesség és játékosság. Aki a ködfátyolba csipkét harapó napfényt ,,észreveszi" és ilyen érzékletességgel jeleníti meg, az méltó arra, hogy sorait kíváncsisággal és élvezettel olvassuk. Annak elhisszük, hogy a lepkét nem súlyra kell mérni, hanem színeit érdemes csodálni, s hogy bizony Krisztus nem vágyna vissza a földre, ha meglátná az Úr mai szolgáit... De nem hiszem, hogy a megszenvedett igazságok - ,,Zsinórpadlásról mozgatott marionettfigurák lennénk?" - elkeseríthetik a költőt. A folyamatos készenlét, a tapasztalások öröme arra készteti, hogy újra és újra megossza élményeit az olvasóval, és akkor talán mégis, rózsái mögött mintha fel-felködlene Isten mosolya. -Lukács Sándor-