Széchenyi

Lectori salutem! Valamikor 1976 és 1990 között írtam ezt a Széchenyi-könyvet. Reggelenként ezzel állítottam helyre úgy-ahogy lelki egyensúlyomat. A lényeg: a Döblingbe zárt Széchenyi a Bach-rendszer sajátosságait elemzi, dühöngve. (Éle a - levert, "elbukott" - forradalom, szabadságharc után.) A gondolatmenetbe szüleinek házasságáig visszanyúló önvádlásos élettörténete is beleszövődik. (Szerelmek, ifjúkor, stb.) Az olvasó regényt tart a "kezében". Az adatok zöme, a gondolatok töredékes íve ugyszólván, hiánytalanul dokumentálható, igaz. A tudományos hivatkozások, az aktaszámok és levél dátumok azonban nem egyszer: regényesek. Vagyis: ezek az akták, levelek az irattárakban többnyire nem föllelhetőek, s a szerző csak annyira járt e kutatóhelyeken, mint Dante a pokolban. "...magam elé képzelem Széchenyit buggyos török selyemnadrágjában, hegyes, fölfelé kunkorodó orrú török szattyánbőr-papucsában (a nadrág piros, a papucs sárga, vagy fordítva), fején a maga-ragasztgatta - ugyancsak színes - papír-sapkácskák egyikével (mondjuk a lilával, melyről zöld papírbojtok lógtak), amint fel-alá futkározva, időnként szökellve, ugrándozva titkárjának, Kiss Mártonnak diktálbeszél (kissé "fogatlan oroszlán", mint maga is írja) bon-thé-t (franciául emlegetett finom angol-ceyloni teát) iszogat, amit a kedves és fiatal Görgenné - a híres liberális ügyvéd, Gutherz doktor lánya; utolsó vonzalom? - küldött át neki a Confucius feliratú (egyébként titkos iratokat postázó) ládában..."