Szegények - Dedikált!

magánkiadás  | 1937  | papír / puha kötés  |  102 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Járunk az utcán s azt hisszük, ismerjük. Büszkén mutogatjuk városunk nevezetességeit s azt gondoljuk, ezzel ki is merítettük mindazt, ami az érdeklődőnek fontos lehet. És nem vesszük észre a tévedést. A városnak van egy másik arca is. Egy másik, amely reggel, délben, este, évek, évszakok és napszakok minden pillanatában mindig ugyanazzal a szörnyű, torz mosollyal néz ránk. Neve nyomor. Mikor először találkoztam vele, három napig szótlan voltam és visszatoltam az ételt. De lassan meg kellett szoknom, mert hivatásommá vált, hogy a nyomort lássam. Mint a városháza népjóléti ügyosztályának szociális munkása - legkisebb adagként - naponta tíz-tizenkét nyomorgó családot vizsgáltam ki. Nehezen ment, amíg megszoktam a ruhátlan, sovány, beteg gyermekek sóvárgó sírását a tejecske után, akiknek a cukorka elérhetetlen vágyálom. Gondokba, lakbértartozásokba beleőszült, beleőrült, esett emberekkel kerültem össze, akiknek az élet kétségbeesett küzködés az ágyért és a harapnivalóért. Sokszor láttam a teljes életnagyságban a "lenni vagy nem lenni" kérdését. Mert a lakásnélküliség tíz-huszfokos hidegben alig nevezhető létnek. És az sem, ha az anya egész nap azt hallja a gyermekétől: - Éhes vagyok.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - kopottas - sérült borító
Dedikált példány!
Kiadó magánkiadás
Kiadás éve1937
Oldalak száma:102
Súly119 gr
ISBN2399980879224
ÁrukódSL#2110573011
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött