Szent Márk oroszlánja - A velenceiek

gold book  | keménytábla, védőborító  |  360 oldal

Libri Antikvárium
Első könyv - - A Ziani-ház és a Soranzo-ház azóta áll szemben egymással, mióta több mint negyven évvel korábban a nagyatyák közös vállalkozása összeomlott. Akkor úgy döntöttek, nem a bíróságon rendezik nézeteltéréseiket. A két család versengeni kezdett befektetéseiben, a kereskedelemben és az intrikákban, próbálva maga mögé utasítani és végső soron megsemmisíteni a másikat. A bosszú súlyos öröksége apáról fiúra szállt... Egy kis velencei flotta hasítja a viharos novemberi tengert, erősítést szállítva az ottomán törökök ostromát nyögő, híres Konstantinápoly védőinek. A terv azonban veszélybe kerül, amikor fellángol az évszázados ellentét két velencei nemes között a vezérhajó fedélzetén: Giovanni Soranzo, a bátor tengerészkapitány bosszút forral Antonio Ziani, a büszke haditengerészeti tiszt ellen. A két férfi túléli Konstantinápoly bukását, majd vállvetve kényszerülnek hősies küzdelmet vívni szeretett városuk megmentéséért. 1452-t írunk, és miközben Itália a reneszánsz fényében fürdik, Velence élethalálharcot vív a hatalmas Török Birodalom ellen. Az ottománok a köztársaság meghódítására törekednek, ki akarják fosztani és örökre lerombolni a várost. A két patrícius hazafinak úrrá kell lennie az egymás iránt érzett gyűlöletén, ha hűségesek szeretnének maradni szülőhazájukhoz. Egymás ellen harcolnak, amikor tudnak, egymás mellett, amikor kell, de mindketten az életüket teszik kockára Velence és a becsületük védelmében. A történet nem csupán egy háború története, hanem Velencéé, mely egykor a világ legnagyobb városa és az egyetlen köztársasága volt. A történet a népéről is szól, amelynek gazdagsága és puszta élete is a várostól függött. La Serenissimát, a derűs Velencei Köztársaságot csodálták, irigyelték, gyűlölték és félték, de mindig tisztelték - és az a könyv ennek a története. Thomas Quinn a Velencével kapcsolatos ismereteit pergő akciókkal elegyítve epikus, küzdelmekkel teli regényt kínál olvasóinak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gold book
Oldalak száma:360
Súly699 gr
ISBN2399973975353
ÁrukódSL#2110201764
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét