Szenvedélyes emberek

Vámos Miklós már pályája kezdetén is a kissé kesernyés, olykor álnaiv humor hangján szólalt meg, és mindmáig jellemzi írásait az irónia és az önirónia, a játszott flegma és némi kajánság. Mindazonáltal hangulataink mindennapi, közös skáláján ingadozik új novelláinak és kisregényének a kedélyvilága: önsajnálat szokványos sorsunk felett, agyonhajszoltság a pénzkereset vagy az élvezetek kedvéért, a második gazdaság és a hiánygazdaság keservei, melyek rongálják az idegrendszert, az önérzetet, a barátságot, a szerelmet és a családi érzéseket, fullasztó részvét a nálunk is szerencsétlenebbek láttán, vagy midőn abszurditással határos leleményességre kényszerülünk, hogy lebonyolítsunk valami hétköznapi ügyletet - mindehhez kell is egy-egy fintoros mosoly, szájbiggyesztés, vállvonogatás, kurta nevetés. A címadó kisregény új állomás Vámos pályáján. Hősei csúcsformájukon többé-kevésbé túljutott, negyven körüli emberek, úgy érzik, elérték, amire képesek, s most tétován keresnek valami mást, szokást, hobbit, szenvedélyt: egyszóval mindenható rögeszmét. Találnak-e boldogságot, vagy legalább lelki nyugodalmat választott játékaikban a "szenvedélyes emberek"? - teniszezők, barkácsolók, építkezők, főzőcskézők, szeretkezők: kérdi a maliciózus jelentésű cím. Ezúttal tehát nemzedékváltás tanúi is lehetünk: egy író, akinek a neve sokáig a "fiatal író" szinonimája volt, ha kora szerint még nem feltétlenül, tapasztalatai alapján érettebb korosztályba lépett.