Szerenád a szőlőben

FÜLSZÖVEG Jásdi István prózai szerenádot írt. Váratlan, szokatlan felütéssel indul az első motívum: a Jásdi házaspárral a bizonyosságból a bizonytalanba, a budapesti, józan közgazdászlétből a csopaki szőlős- és borosgazda kiszámíthatatlan életébe csöppenünk; az aszfaltról az esőtől sáros vagy hőségtől porzó dűlőkbe. Megjelenik a szőlő és bormotívum, s újra és újra visszatér: a látszólag téli álmot alvó szőlőtőtől a földben évezredek raktározta ásványok, az életadó napfény, a szomjoltó eső, a simogató szellő segítségével fejlődő édes szőlőszemig, majd a lombhullás és újabb erőgyűjtés idejéig; az emberpróbáló kapálástól a szüreten át a teli palackok boldog mustrájáig. Az egyik motívumot követi az újabb: megszerettük a balatoni tájat, de már Felvidéken vagyunk, Franciaországban kalandozunk, Kárpátaljával ismerkedünk. Újabb szólam gazdagítja a muzsikát, mély, sokszor fájdalmas, de erőt adó: múltbéli történések, személyek bukkannak föl, római kori szőlőműves, Szent István adományozta birtok, Ranolder veszprémi püspök a 19. század végéről, birtokperek, családi tragédiák és tragikomédiák sora bomlik ki szép lassan, tételről, tételre. Hol egyik, hol másik motívum erősödik föl, de a szerző egyiket sem ejti el, búvópatakként bukkannak föl, míg végül egymásba olvadnak. Olvassák e vallomásokat családról, szőlőről, borról, Csopakról, a Balatonról, magyar múltról és jelenről, és igyanak hozzá egy pohár gyöngyöző Rizlinget! Gábor Júlia