Szeretetkönyv

szentimrevárosi egyesület  | 2009  | papír / puha kötés  |  270 oldal

Libri Antikvárium
,,E verseskönyv: üzenet. A lélek és az értelem kettősének csiszolt gyémántja, ívelt dallam, mért ritmus, zengő harmónia. Oldalanként mutatja egy közösség háláját azért a hűségért, amelyet Lelkipásztora osztott szét bőkezűen a Szentimrevárosban. Jótett helyébe jót: e kötet ötezer három sorát nyújtjuk át szeretettel, jelezvén, hogy a hiteles példa maradandó, és az arról tükröződő hála nem évül el." ,,Emil atya életéből az Édesanyja arcképétől, Hargita-oldali hivatásra születésétől kezdve sok szép titkot tudunk. Próbatételek után, Isten humorából került a Szentimrevárosba, plébániánkra. A Gondviselés biztonságában megannyi közösség, lelkileg kísért fiatal, szentségi szolgálatokkal megerősített házaspár, család jelenti áldott helytállásának gyümölcsét. Mint piarista tartományfőnök, hozzánk továbbra is hűséges maradt, a mai napig megosztva velünk élni akarását, miközben a keresztény magyarság jövőjét cövekeli ki Csíkszeredán. Nyolc évtizeden át úgy érlelte és szentelte meg a Lélek ereje, hogy énje és élete példájáért nem győzünk eléggé hálát adni, tartását magunkra vállalni. Áldott legyen Érte az Úr!"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szentimrevárosi egyesület
Kiadás éve2009
Oldalak száma:270
Súly300 gr
ISBN2310002293156
ÁrukódSL#2108671908
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét