Szikrák I-II.

Részlet a könyvből: Tikkasztó júliusi nap volt. A puszta kitüzesedett röge forróságot lehelt. A kicsiny falu, a poros topolyafák felett, mint óriási vattacsomók, úsztak a fellegek. Néha elfedték a földet a nap tüzes sugarai elől és ilyenkor az utcákra, a házak megfeketedett szalmatetejére hűvös, kékes árnyak hullottak. A legelő, a forróságtól lepörkölt puszta felett átlátszó páraként remegett a meleg levegő és mint szürke köd borította el a távoli láthatárt. Álmos csend borult ebben a déli órában Kundrjucsevkára. A falu utcáin egyetlen lelket sem lehetett látni. Csak a kőkerítés mellett, az árnyékban heverésző disznók, amelyek lustán nyúltak el a feltúrt, hűvös, fekete földön, röffentek egyet-egyet. Itt-ott nyitott csőrrel járkáltak a tyúkok. A délceg, díszes kakasok szigorú kotyogással bizonygatták nekik érzelmeiket. Egyszer csak lárma támadt. A falusiak felugráltak az asztal mellől, vagy az ágyukból. Néhányan útközben, kapkodva húzták csizmájukat, de akadt, aki csak úgy, egy szál gatyában, hanyatt-homlok rohant ki az utcára, be sem fejezve ebédjét, vagy álmát. Úgy kavargott minden, mintha vihar közelednék a falu felé. A tyúkok kodácsolva szétrebbentek az útról. A disznók riadtan röfögve futottak a fal mellől. A kutyák, farkukat a lábuk közé húzva, rejtőztek a házak mögé.