Színház (Kárpáti)

FÜLSZÖVEG A két világháború között uralomra került ellenforradalmi rendszer a magyar polgári kultúra felbomlásának utolsó szakaszát jelentette. A színház világában is uralomra jutott a korlátlan profit hajszolás. A színpadokon giccses, szirupos polgári színművek, a társadalom valóságos problémáit megkerülő áldrámák jutottak uralomra. A nagy klasszikusok műveit pedig a rendszer kitenyésztette dramaturgia valóságos tartalmukat meghamisítva mutatta be. Hiába próbált egy Hevesi Sándor szembefordulni a fasizmus szennyes áradatával, hiába igyekezett néhány, emberségben is nagy művészünk a bajokon segíteni, a magyar színikultúra menthetetlenül hanyatlott. E két évtized éles szemű figyelője és éles tollú leleplezője volt Kárpáti Aurél. A liberális Pesti Napló keretei között szarkazmussal vegyes iróniával gúnyolta ki a kor álromantikus írócskáit, leplezte le a németh antalok színi politikáját, emelte fel szavát a nagy klasszikusok művészetén kipróbált műveltségével s nyújtott korában páratlanul álló elemzéseket egy-egy kimagasló művész teljesítményeiről. Kritikusi tevékenysége tehát nem egyszerűen dokumentum-hitelű tükrözője e század húszas-harmincas éveinek, hanem önmagában is tiszteletre méltó kiállás az emberi haladás eszményei mellett. A ma olvasójának éppen ezért nemcsak nemesveretű tudósításoknak kell tekintenie Kárpáti Aurél kritikáit egy régen halott korról, hanem meg is lehet tanulnia belőle a színi kultúra megszeretésén keresztül az igazi emberi, tehát szocialista kultúra iránti szenvedélyes és szeretetteljes érdeklődést.