Szobor a hóban

kriterion kiadó  | 1979  | kemény kötés  |  163 oldal

Libri Antikvárium
Ez a könyvem jószerint befejezetlen, mert befejezhetetlen; még akkor sem tehetnék pontot utána, amikor majd pontot tesz életem végére a nemlét, de nem tehet soha annak a végére, ami könyvem tárgya, ihlető forrása, mert az maga a véget nem ismerő folyamatosság: a romániai magyar irodalom. Nem irodalomtörténet írtam, nem is emlékiratot, megpróbáltam bebarangolni egy szellemtáj néhány szegletét és színhelyét, annak bizonyítására, hogy az írás és az irodalom alkotó működtetése a másokért létezés leghatékonyabb formája. Amidőn az énkörűség és a magánakvalóság ódon változatai még korántsem haltak el, és újdon változatai születőben, az irodalom, melynek egyetlen eszköze az anyanyev, már puszta létével is az emberközi érintkezés, közlésképesség és közönségigény szükségességének nem csupán hirdetője, de serkentője, alapozója is. Ez a könyv úgy született, hogy 1977. március 4-én, a bukaresti földrengés éjszakáján és a rákövetkező sorsvallató napokban, a földrengéstől halomba dőlt könyvtáram és irattáram kénytelen újrarendezésekor kezembe került a romániai magyar irodalom hozzám tévedt maroknyi dokumentuma, élők és holtak baráti kézjegye, üzenete, tesvér román írók kéznyújtásának szellemi ujjlenyomata, levelek, fényképek, könyvekbe írt ajánlások, talminak tetsző irkafirka, mely az emlékezés szorongásos láncreakciója révén, hirtelen fényt lövellt arra a szellemtájra, amelyben élünk, s amelynek helyzetrajzához e könyv csak adalék lehet, folyatása, fejezete mindannak, ami e helyzetrajzból immár megíródott, töredékes részlet, mely folytatásra, folytatóra vár, aki lehetek magam is más is, mindegy. Minden látszat ellenére ez a könyv nem rólam szól, ki tűnékeny szerplője vagyok annak az irodalmi történésnek, amelynek halhatatlan hőse csak kettő van: a szó és az olvasó. Szász János
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kriterion kiadó
Kiadás éve1979
Oldalak száma:163
Súly100 gr
ISBN0609001069490
ÁrukódSL#2104613883
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény