Szocializációs képességek

A nevelés egyik legfontosabb (ha nem éppen a, legfontosabb) területe a társas, társadalmi életre nevelés, azaz a szocializálás. A szocializáció folyamatában találkoznak az egyén személyiségvonásai és képességei, hisz a beilleszkedés folyamán azt tanulja meg az egyén, hogy a szükségleteit, vágyait miképpen legyen képes a társas környezettel összhangban kielégíteni. A személyiség szükségleteinek, vagy ahogy Hermann Alice vallotta, a személyiség "ösztöneinek megzabolásáról" van itt szó, melyre magát a gyermeket kell képessé tenni. A képessé tétet az eredményes alkalmazkodáshoz szükséges képességek kialakítását jelenti, mint pl. szabályok, normák ismerete, frusztrációs tolerancia, kívánt viselkedésmódok elsajátítása stb. Mindezt a gyermek társas közegben, családjában, nevelési intézményben, kortársak között sajátítja el, ezért is nevezzük a folyamatot szociális tanulásnak. A társas közegben a gyermek nemcsak a szabályokat, elvárásokat, az ezekhez illeszkedő viselkedésmódokat, attitűdöket érzékeli, interiorizálja, hanem megtanulja önmagát is bemérni. Lehetősége nyílik az önmegismerésre, önbemérésre, céljainak, vágyainak tudatosítására, s azok adekvát kielegítésére, azaz az önérvényesítésre (asszertivitás). A hatékony asszertív technikák kialakításáig hosszú az út, s közben számtalanszor felvetődik a kérdés: "Ki vagyok én?" "Milyennek látnak a többiek?" "Mi a szerepem, hol a helyem a közösségben?" "Hogyan juttathatom érvényre céljaimat, vágyaimat?" Mindezek olyan kérdések, amelyek Erikson szerint óvodáskorban, az identitáskeresésben vetődnek fel először, s majd a serdülőkorban, a pályaválasztás során tudatosulnak és csúcsosodnak ki. Éppen ezért bátran kijelenthetjük, hogy a későbbi életkorok sikeres szocíalizációja az óvodai évek során alapozódik meg. A szerzők mindezt kellő szakszerűséggel és szerzői hivatkozással hangsúlyozzák. S bár kiemelik, hogy a szocializáció egy igen összetett, soktényezős folyamat, mégis a szociális tanulás eredményessége, az önérvényesítő viselkedésmódok jól mérhetők. A kiadvány struktúrájából kiindulva látható, hogy a szerzők a megfigyeléses módszer és egy ötfokú értékelő skála segítségével nyújtanak lehetőséget az önértékelés, önbemérés; alapvető szokások, szabályok; az együttes tevékenységben, a közösségben elfoglalt szerep és a társakhoz való viszonyulási mód méréséhez. Habár a szociometria módszerét a klasszikus Moréno-féle felfogásmódban konkrétan nem alkalmazzák a szerzők, de jogosan feltételezik, hogy a gyerekközösséggel együtt "lélegző"' pedagógusnak jól át kell látnia a társas viszonyokat, s ennek értelmében a megfigyelés is elégséges a gyermek közösségben elfoglalt helyének megállapítására (3.1. megfigyelési szempont). Ezáltal érvényesülhet a mérésnek az az alapelve, miszerint nem kell több időt szánni a gyermek tudatos megismeréséhez, mint amennyi éppen szükséges, s így nem sérül a gyermek önálló tevékenysége. Némiképp új szemléletnek számítanak azok a megfigyelési szempontok (4. pont alatt), amelyek azt mutatják meg, hogy a gyermek milyen mértékben vesz részt a közösség építésében, illetve hogyan kíván megfelelni a közösség elvárásainak. E szempontok már az önállóság, az önelfogadás, a szociális érzelmek kialakulását mint iskolaérettségi kritériumot implikálják. Nem lehetett célja a szerzőknek bizonyos területek vizsgálata, tekintettel arra, hogy az objektív mérhetőség nem biztosított. Ilyen tartalmakra gondolhatunk például a gyermek egyes szociális megnyilvánulásait konkrétan kitől tanulhatta, s miért éppen tőle; milyen gyorsan és milyen tartósan történik a szociális tanulás; baráti kapcsolatait milyen tényezők, erők alakítják; melyek a jellemző intim, baráti megnyilvánulásai; a szociális érzelmek mely szintjén áll. E tartalmak vizsgálatáról sem mondhat le a gyakorló pedagógus, de mindezeket, mint személyiségjellemzőket valójában a gyermek egyéni naplójában jegyezhetjük le. Összességében elmondható e kiadványról, hogy a szerzők jól ragadták meg a szocializáció mérhető területeit, s azokat a kimeneti, iskolaérettségi célok függvényében praktikus módon tették vizsgálhatóvá. Mindezt gyakorlati példával illusztrálva szemléltetik, melyben jól prezentálják az egyén önmagához és társaihoz viszonyított szociális fejlődését. Kelemen Lajos pszichológus