Szüret - Összegyűjtött versek

Anyám azt remélte, ha ő nem lehetett világhírű zongoraművésznő, majd én, a lánya leszek az. Élete egyetlen komoly tévedése volt, a beszéd ritmikáját értettem, a dalét nemcsak hogy nem, de nem is érdekelt. Fertelmes hangon, de nagy áhítattal zengtem Dávid zsoltárait szegény Horváth tanár úr gyötrelmére, aki később meg is kért, látogassak ki az intézetből, míg az énekkar gyakorol. Nem kellett biztatnia, tudtam, hogy anyám vágya sose teljesül, korrektül zongoráztam, öt évig gyötrődtem a zeneiskolában, mire otthon megértették, okosabb, ha teszem, amit kérek: veszek papírt, ceruzát és akkor születik valami. Hároméves voltam, mikor első versemet a szoba csendjébe visítottam, időbe telt, mire megértették, Isten engem mire szánt, s attól fogva sose kellett többé zongoráznom. Csak írhattam. A Szüret-ben nincsenek zsengék, csak utóbb, a Szilfán halatcímű gyűjteményes kötet után titkos helyekről előkerült, annak idején rejtegetéssel biztosított létű versek. Nem sok, de közben elmondtam prózában is, amit a kiadóm vállalhatott, mire szabadon szállhatott volna a líra gyémántmadara, elmúlt aktualitása, próza- és színdarabíró lett belőlem, így ismert meg a világ is. De soha senki meg nem érti a próza- vagy színdarabíró Szabó Magdát, aki nem ismerte meg költőnek. Szemérmes alkotó, hiszen olyan időkben és körülmények között születtek a versei, hogy szabadságát kockáztatták az ártatlan betűk. Amit eltakart, arról az olvasó fejtse le az árnyékot. Neki üzentek, neki adták tovább az édeset és a keserűt. Történelmünk istene segítse az irodalmat, hogy többé már soha ne rejtvényt fejtsen az olvasó, hogy együtt sírhasson a síró és nevethessen a mosolygó költővel.