Monográfia a tabáni szerbek életéből
A XVIII-XIX. századi Tabán arculatát három népcsoport határozta meg: a szerbek, akikről a negyedet sokáig Rácvárosnak nevezték, a németek és - legkisebb számban - a magyarok. A Szarvas-ház a szerb kultúra fellegvára volt. Míg hazájuk török uralom alatt állt, a szerb értelmiségiek Pesten és Budán alakították ki irodalmi nyelvüket, itt nyomtatták könyveiket, lapjaikat.
Urosevics Danilo könyve, a Tabán - Szerbek a budai Tabánban, képekben külön fejezetet szentel a régi századelő nyelvújítási mozgalmának. E mozgalom egyik vezéralakja a Goethe által is igen nagyra tartott Vuk Karadzsics, aki 1810-ben és 1814-ben is vendégeskedik itteni barátainál, a fürdőkben gyógyulást keresve. Kik a barátai? Vitkovics Mihály, két nép irodalmának közös büszkesége és fivére, Jovan, a Tabán pópája. Luka Milovanov, aki segít összeállítani Karadzsicsnak az első modern szerb nyelvtankönyvet. Szava Mrkalj, aki Milovanovval együtt korszerűsíti a szerb ábécét.A Szarvas-ház irodalmár lakói közül hármat is említhetünk, akik ugyanabban az időben élnek és dolgoznak itt:
Sima Sarajlija, Jovan Pacsics és Jakov Ignjatovics budai városatya, "a szerbek Jókaija".
E jeles férfiak sűrűn látogatják a szemközt lakó pálos szerzetest, Virág Benedeket is, s az ő révén ismerkednek a kor magyar, német, román, szlovák íróival, nyelvújítóival.
1838-ban, a nagy árvíz idején a Szarvas menedékházzá válik. A budai dombokra menekülők idecsónakáznak a jégtáblák között, dideregve szimatolnak forró kávé után. Barabás Miklós szörnyű mérgesen emlékszik a kávés feleségének eljárására:
"...a Szarvas kávéházba mentem reggelizni, ahol olyan ügyes tulajdonosné volt, hogy mikor meghallotta, hogy Pesten mindent a fele porcióra szállítottak le, ő is rögtön elég apró poharat tudott előteremteni a fele adagok számára. Én annyira fölingerültem a kapzsiság láttára, hogy fönnhangon így kiáltottam a vendégekhez: >>Pesten a szükség kényszerítette a kávésokat arra, hogy árvíz idején csak fél porciókat adjanak, de tegnap már a vidékiek is bejöhettek a városba, s így a kávésok is a rendes adag kávét adják...<< Ezzel otthagytam a kávéházat, s azt hiszem, a pestiek mind otthagyták."
Hogy valóban a kapzsiság vagy inkább a józan asszonyi takarékosság, a készletek szűkössége vitte-e a kávésnét a Barabást felháborító elhatározásra, nem tudjuk. Mindeközben viszont Christen kávéssal az árvíz idején bátor és önfeláldozó magatartásukkal kitűnt polgárok névsorában találkozunk...
1845, lecsillapodtak a budai kedélyek. Lakner Sándor színes riportban mutatja be a Hölgyfutár hasábjain a Szarvas kávéház vasárnap reggel szentmise helyett játékba merült vendégeit:
"Egy pár filiszterileg gépszerűes dominóhős üldögélt a gyér asztalok egyikénél, phlegmatico-mathematicus képekkel számítgatva ujjaikon filléres nyereség- vagy veszteségeiket. Kiváló példányai ma csupán fővárosunkban lelhető mintapolgároknak, kik... fejvakarva borzadoznak ama rettentő csapás ellenében, miszerint a magyar szó Buda városában is széltében lábacskára kapogatni kezdeget."
Ezután már csak a kávésok nevét sorolhatjuk, akik hosszabb-rövidebb ideig szolgálják a magyar szóra kapogató tabáni polgárokat: az 1860-as években Martinovics Elek, 1877-ben Raitz Ferenc, 1880-tól 1888-ig Schieszl György, 1890-ben Fill Mihály (Ferenc fia később a Döbrentei utca 4.-ben folytatja apja mesterségét), 1891-től tíz esztendőn át Pertl István, 1902-től 1910-ig a gyönyörű nevű Czrnagoracz Szilárd, majd további két évig szegény özvegye, 1912-ben Hoyer Rezső, 1913-tól 1916-ig pedig Jiraskó Vilmos, az utolsó évben egy Kestler nevű kollégával vagy rokonnal társulva. A két háború között a helyiségekben már patika működött.
Akinek tavaszodván kedve kerekedik végigsétálni pár lépésnyi igazi tabáni macskakövön, az lépdeljen föl a Szarvas teraszára. 1894-ben az Erzsébet híd építése kapcsán a tér szintjét két teljes méterrel lesüllyesztették, ezért néz velünk farkasszemet a régi pincefal, magasodik fejünk fölött a járda.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
