Tájirodalom

Praznovszky Mihály személye különösen jó példa arra, hogy kis hazánkban sokfelé lehet otthon az ember. A Nógrád-Budapest-Veszprém hármasságában élő és alkotó irodalomtörténész (és irodalom- meg múzeumszervező és irányító) egész eddigi pályája ezt igazolja. Ha őseinek lengyel származását, családja alföldi és felvidéki kötődését nézzük, akkor meg még tágabbak a határok. Ilymódon Tájirodalom című kötete hasonlóképpen csak tágabb összefüggéseiben értelmezhető. Még akkor is, ha itt bevallottan olyan szerzőkről szól, akik a veszprémi, az észak-dunántúli régióhoz kapcsolódnak. Ám kik ők? Például Batsányi János, Kisfaludy Sándor, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Déry Tibor, és ugye nem kell szellemi bűvészmutatvány ahhoz, hogy belássuk az ő egyetemességüket? Praznovszky alapállása: "Mi kötheti az embert egy tájhoz, egy kicsinyke földdarabhoz? Megválaszolhatatlan kérdés, miként ennek párja is: mi is az a hazaszeretet; Vajon mitől kedvesebb a táj, ahol élünk, szívdobogtatóbb az emlék, amely elénk idéződik? Olyan kicsiny haza ez, hogy minden szegletét egyforma szívmeleggel lehet bejárni, megölelni, de mégis van amelyikre e kicsinyből is azt mondjuk: ez a miénk! Ez az enyém!" Szerzőnk stílusa itt és másutt érintkezik a líraisággal, nyelvezete a legszebb irodalomtörténeti és esszéhagyományt követi. Szakmabeliek és olvasók egyaránt élvezhetik eszmefuttatásait, elemzéseit, szellemességét. Ebben a könyvben így élvezhetjük például a Kisfaldy Sándor és Batsányi János kapcsolatát bemutató írást. A hajdani kor két kiválóságáról egyben miniportrét is kapunk, s persze ugyanakkor számos érdekes irodalomtörténeti adatot. Praznovszky azonban az adatokat is úgy szolgáltatja, hogy közben egy csöppet sem untatja olvasóját. Ilyen írás a Batsányiról közölt másik is, ami akár egy kézikönyv része lehetne. Azok számára sem haszontalan, akik alig tudnak valamit A látó költőjéről. Közben persze képet kapunk a XVIII. század végén oly sok tragikumot szülő korról, a kortársak sanyarú sorsáról is. (Kár, hogy - nyilván nyomdai hibából - a 44-45. oldalon nagyjából ugyanazt olvashatjuk, mint a 46-47. oldalon...) A fentieknél is színesebb, amit Kisfaludy Sándor és felesége, Szegedi Róza levelezéséről olvashatunk. Az irodalomtörténész ezúttal gyakran a háttérben marad, s jelentős teret szentel írása hőseinek. A szerelmi és háborús kalandokat átélő férfiú és a nála visszafogottabb asszony kapcsolata bomlik ki ily módon előttünk. És természetesen olvashatunk a badacsonyi szüretről, a gazdálkodás részleteiről. Túlzás lenne azt állítanunk, hogy a Tájirodalom szerzője a magyar irodalomtörténet legfontosabb tényeinek eredt a nyomába. Epizódok inkább ezek a Praznovszky megvizsgálta történések, ám kétségtelenül részei a nagy egésznek. Miként például a Petőfi Sándor veszprémi napjait feltáró írás is. A 48-as adatok pedig éppen nem jelentéktelenek! "Másnap indulnak tovább Városlődre, ahonnan egy-két napi ott-tartózkodás után érnek vissza Veszprémbe. Itt értesülnek a francia forradalomról, s Petőfi szinte száguld Pestre, hogy részese legyen a nagy eseményeknek." - olvassuk befejezésül. Az ilyesfajta események természetes táplálói az adott irodalmi kultusznak, a már-már áhítatos tiszteletnek. Praznovszky szerint a múlt század különösen gazdag ebben a tekintetben. "Ennek társadalmi okai rendkívül összetettek, politikai és közgondolkodási elemeket egyaránt találhatunk mögöttük." - írja a Jókai Mór tulipántos ládájában. És esik szó a legújabb korról is, pontosabban Déry Tibornak a Balatonfüredhez és a Tamáshegyhez fűződő viszonyáról. Praznovszky Mihály rendkívül plasztikusan rajzolja meg a már öregkorában odakerült nagy író élményvilágát, a fontos műveket (Ítélet nincs, A napok hordaléka, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Kedves bópeer..!) inspiráló táj és emberi környezet hatásait. A Tájirodalom egészével azt bizonyítja Praznovszky, hogy az alkotók köré fölépült kultusznak irodalomtörténetileg sem jelentéktelen a szerepe, és mindenképpen az adott életmű teljességéhez tartozik. (Vár ucca tizenhét könyvek, Veszprém, 1996.)