Tamási Áron összes novellái I-II.

I. kötet. Novellái többnyire a székely falu világát ábrázolják, mesei ihletésű, költői realizmussal, mókázással és humorral mutatva be szegénysorsú, de életrevaló hőseit. Szociális érzékenységgel tárja fel a társadalom belső ellentéteit. Hősei emberi nagyságot tanúsítanak a tragédiákban, s szinte emberfölöttivé magasztosulnak (Tüzet vegyenek; Zeng a magosság). Más novellatípusok is szerepelnek a kötetben: népmesei szálakkal átfűtött, pajzán történetek (Ördögváltozás Csíkban), s a székely falu és lakóinak bensőséges, szeretetteli rajza (Mihályka, szippants; A legényfa kivirágzik), vagy messianisztikus, a metafizika világába kalandozó írások (Ecet és vadvirág). Tartalmazza a kötet az egyik legérdekesebb, sok vitát kavaró elbeszélését, a Siratnivaló székelyt, melynek romantikus stílusa, az egyetemes emberi kérdéseket kutató mondanivalója új utat jelöl művészetében. A II. kötet a 30-as évek termését tartalmazza. Tamási Áronnak ez az alkotói korszaka - amely lényegében az 1940-es évekig, a háborús esztendőkig, illetve Budapesten való letelepedéséig tartott - a novellák tekintetében a legtermékenyebb és legjelentékenyebb periódus; részint folytatta a pályakezdés tematikáját, részint megújította kisprózája szemléletmódját, éspedig azzal, hogy látása valóságközelibb, ábrázolásmódja kevésbé áttételes lett, miközben őrizte az egyetemes emberi kérdések megfogalmazásának művészi szándékát. A valósághoz való közelebb kerülésének legtanulságosabb darabja a külvárosi kocsmatörténet, a Szeder és Butyka, mely a maga ,,konok realizmusával" a városi létforma kemény bírálata. Tamási valamennyi története végül is az emberség keresésének, a humánus és méltó élet lehetősége felmutatásának egy-egy gyönyörű darabja, főként a játékosság és azon belül is a nyelvi erő eszközeivel hatóan. Ebben az időszakban kedélye csak ritkán fordul borúsra, hangja tragikusra (Pókos magyar; Mikes Kelemen), főleg akkor, ha székely népe sorsa fölé hajol (Erdélyi társaság). Az egyik leggazdagabb eszköztárú, legszebben szóló magyar prózaíró világa tárul föl e két kötetből is az olvasó előtt, aki megfigyelheti az író verizmus nélküli realizmusát és tündéri-mitikus látásra való erős hajlamát, érdekfeszítő cselekményvezetését és - újra meg újra - rendkívüli nyelvi hatásosságát. Ez a stilizáció - mely a népnyelv originális rétegeiből vétetett - kivételes hangulatteremtő erővel közvetíti az író és hősei mondandóját, érzelmeiket, kinyitja az ábrázolás távlatát, ugyanakkor természetessé teszi, közel hozza a költőiséget, a tündériséget, a mitikusságot és a líraiságot. Tamási nyelve hű tükre sajátszerű ,,ellentmondásosságának": a gond, a baj, a szegénység árnya mögül mégis földerengő életerejének, derűjének, jövőperspektívájának, az Igazítás a világon eltökéltségének.