Tavaszi alkony (Ferences Világmissziók)

Részlet: Miklós atya az otthoni karácsonyokra gondolt. A kavargó hópelyhekre, amelyek mögül csak lassan bontakozott ki képzeletében az aprócska sárga ház, ahol gyerekkorát töltötte. Fővadász volt az apja. Erdő közepén laktak. Maga előtt látta a karcsú bükköket, amelyek szép, gyöngéd ívben hajoltak a föld fölé, hóterhük alatt, mint az alázatosság mintaképei. Aztán az írtásban kóborolt a képzelete, ahol szelíd őzikék kutattak a fehér takaró alatt elrejtőzött zöld levelek után... Gondolatban bekopogott a szülői ház ajtaján. Ebben a pillanatban, mintha csak gondolatainak folytatása lenne, megkoppant az iroda ajtaja. Először bátortalanul, mintha fáradt madár verdeső szárnya érintené, aztán erősebben.