Tenger, nyújtom kezem

Nagy szó, de miért kellene zsugorítani, ha igaz. Kevesen verselték meg a verset manapság Kalász Mártonhoz hasonlóan; a mérték jegyében, mégis sokatmondóan. Úgy, ahogy a vers lényege követeli s engedi; úgy, hogy valami valóban tartósnak ígérkező kifejezés szülessen róla. Néhány szóba fogni az írás szinte minden egyértelműségét és ellentmondását, hódolni, de finoman ironizálni is a líra, a csodálatos diszciplína előtt, anélkül hogy az alkotás misztikumának és természetességének folytonos alakulásban lévő súlyarányáról egy hang is esne. Ez a költészet nyelvén ennyi: A vers kétes szerzés. Ha szerencsével is zajlik a lélek intakt homályában játszódó, szavaktól szavakig érő eszmélet, konok kérdés marad: mire világosodik, az írás világából mi pirkad? Kalász Márton illúziótlan és dolgozik. Lehetséges teljesebb elköteleződés? E kötet célja, hogy nagyjából az évezred kezdetéig visszapillantson, s néhány esszé keretében hiteles érvekkel támassza alá: aki Kalász Márton éppen jó másfél évtizedének könyv­termését megismeri, kivételes élmények részesévé válik.