Tengeristennő az Olymposon

Mielőtt a görög sereg tengerre szállna, hogy háborúba induljon Trója ellen, a fővezérnek, Agamemnónnak fel kell áldoznia lányát, Iphigeneiát az aulisi kikötőben. Ám van olyan történet is, amelyben a lányt megszánja Artemis istennő, és egy szarvast küld helyette. A világszép Helenét hol Aphrodité istennő ajándékozza Parisnak, a trójai királyfinak hálából, amiért ő kapta a legszebb istennőnek járó aranyalmát, hol meg Paris rabolja el férjétől, a spártai Menelaos királytól. A szirének, akik varázslatos énekükkel halálba bűvölik a közelükbe tévedő hajósokat, hol fiatal lányok, hol meg különös szárnyas lények. Ugyanazt a mítoszt az egyik költő így meséli, a másik másképp, fantáziája és mesélőkedve szerint. A történetek többnyire számunkra láthatatlanul változnak, de olykor rajtakapjuk a költőt, amint éppen átalakítja a hagyományos mítoszt. A mítoszmesélés nem korlátozódik az irodalomra: mítoszokat mesélnek a vázafestők vagy az épületek szobordíszeinek alkotói is. A mítoszok képi megfogalmazásában is nagy szerepet játszik az alkotó fantázia, miközben érvényesülnek a kép saját törvényei is. Míg az Odysseiában Homéros nem említi, hogy a sziréneknek van-e szárnyuk, vagy nincs, a vázafestő vagy a szobrász a képi ábrázolás lényegéből fakadóan ezt nem teheti meg, hiszen a kép nem tudja nem megmutatni a szirének alakját: egy képen a szirének vagy emberi alakot viselnek, vagy szárnyas lények. A kötetben olvasható tanulmányok középpontjában a görög mítoszok irodalmi és képi ábrázolásainak párhuzamos elemzése áll. A szövegek szerzői egyéni nézőpontból, de közös kiindulópontból, a fentiekhez hasonló szempontok alapján vizsgálnak számos mitikus elbeszélést és mitikus tárgyú képet.