Testvéreink, a szentek

"Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltetlek, hogy elmenjetek, gyümölcsöt hozzatok, és az maradandó legyen" (Jn 15, 16). A keresztényeknek kiadványunkban felsorakozó nagyjai bizonyára mind ezt a mottót tűznék életleírásuk homlokára. Hiszen oly különböző vonásaikban mégis csak az Úr Jézus egyetlen arca tükröződik valamiképpen, és mindegyikük életében Isten kegyelme hozott gyümölcsöt. Maradandó gyümölcsöt. De igaz az is, hogy Isten nem kényszeríti magához a szabadakaratúnak teremtett embert. Szent testvéreink önként feleltek szeretettel, hősies szeretettel hívására. Kegyelemnek és odaadásnak titokzatos együttműködéséből alakul ki istennek az a sok élő remeke, akiket régi bibiliai kifejezéssel szenteknek nevezünk. Persze nemcsak azokról van szó, akiket az Egyház oltárra emelt, hanem arról a mérhetetlenül többről is, akivel majd csak odaát ismerkedünk meg - az őskeresztény egyházközségek "meghívott szentjeitől" (vö. Róm 1,7) a hallgatag mohamedán misztikusig és a szomszéd házban élő családanyáig. Hogy egyesek közülük különleges reflektorfénybe kerülnek, az bizonyára azért van, mert fontos mondanivalót hordoznak koruk, sőt az utókor számára is.