Tetőzés

"Az igazság megtörténik: mintha ez a tapasztalat foglalná egységbe Vasadi Péter sokrétű költészetét. Bármennyire különböznek is életművében az individuális versalkalmak és alkatok, mindig és mindenütt az örök lényegre felhívó figyelmeztetés képződik meg a különböző lírai beszédváltozatok többszörös tetőpontjain. Mert az ő verseinek vannak kimagasló pontjai; ezek a csúcsok pedig a legújabb fejlődési szakasz verseiben nem a kompozíció valamely kitüntetett pontján, például a végén mutatkoznak, hanem a drámai monológ kiszámíthatatlan, előreláthatatlan folyamatának bármely ízületén. A beszélő a lét legmindennapibb helyzeteiben, megpróbáltatásaiban is fölismeri és kimondja az örök-egy igazságot, amely mégis ezerféleképp és ezerfelől hatolhat be az élet nyersanyagába. Az igazságot mondja ki? Még ha nehéz volna is ennél a líránál véglegesebb művészetre rámutatni korunk magyar irodalmában, Vasadi költészete talán valamiféle páratlan felelősségérzettől is áthatva az igazságot mint inkarnációt keresi, s legfőképpen a jeleire figyel. tudja és tudatja, hogy a megjelenés súlyosabb és kifejezőbb minden tételmondatnál. Ha ekképpen fordítja szavakba az igazságot: örvény a szívben, kard, / elevenenszült, örökös / ismétlés (A sötét fénye) akkor ezt a drámai erejű és hatású, szinte biológiai evidenciájú betörést mint a megváltás létmódját nevezi meg. Legújabb gyűjteménye is fejlődésről tanúskodik. Töretlen az az ív, melyet hosszú pályája eddig is kirajzolt: mégis szembetűnő az újabb meg újabb gyűjtemények mozgásformáinak váratlansága, azaz eseményjellege. Még a verstípusok köre is mindegyre bővül: például groteszk, szatirikus dialógusversekkel. De ez az új kötete folytatja azt a lírai műfaját is, amelyet apokaliptikus nagyformának nevezhetnénk(Emlékezés az áldozatokra, Szürke zóna). A Triviális meg Az ember áll című darabok pedig a végső pólusok olyan egységével rendítik meg az olvasót, amelyet csak az igazi költészet sugallhat és bizonyíthat. Bárdos László"