Tévedtem volna?

móra ferenc könyvkiadó  | 1988  | keménytábla, védőborító  |  268 oldal

Libri Antikvárium
Pontosan 20 évvel ezelőtt, 1968-ban jelent meg először Däniken merész feltételezéseket tartalmazó könyve. A jövő emlékei, melynek nagyszabású filmváltozatát a magyar mozinézők is láthatták filmszínházainkban. Däniken feltételezései meglehetősen felkavarták a kedélyeket, nálunk is kialakult a fanatikus hívők és a precíz tudományosságot számonkérő, józan realisták egymással vitatkozó tábora. Däniken két évtizeddel később ezelőtt felvetett alaptételeihez ma is ragaszkodik, s noha ebben a témában ez már a tizenkettedik könyve, lényegében most is ugyanazokat a kérdések veti fel, mint korábban: azaz folytatja és tovább variálja az alapkoncepciót: évezredekkel ezelőtt egy fejletebb civilizáció követei már jártak a Földön, s rejtélyes találmányaikkal mintegy termékenyítően hatottak az emberi kultúra fejlődésére, s ennek konkrét, kézzelfogható jeleit, bizonyítékait ma is megtaláljuk a perui Nacza-fennsík talányos, geometrikus képződményeiben, az indiai védikus szent szövegekben, a néprajzkutatók által is jól ismert cargokultuszokban, az amerikai maja-azték kultúra fejlett civilizációjában. A közben eltelt hosszú időszak alatt azonban kritikák is érték könyveit, melyek egy részére ezúttal válaszol is, elismerve, hogy jó néhány hipotézise naivnak bizonyult, nem állta ki a tudományos vizsgálódások próbáit, de alapkoncepciójához továbbra is ragaszkodik, sőt újabb ,,bizonyítékokat" tár az olvasók elé. Teljes egészében közli az indai professzor, D. K. Kanjulal tanulmányát, mely a szankszrit szövegekből vett idézetekkel próbál bizonyítékokat szolgáltatni ahhoz, hogy a Földön már évezredekkel ezelőtt is voltak űrhajók, űrvárosok, sőt ,,csillagok háborúja" is. Däniken könyvét kommentár és hozzáfűzött megjegyzések nélkül adjuk a Tisztelt Olvasó kezébe, döntse el maga, hogy rajongói van kritikusai táborába kíván lépni, s keresse a választ arra, amit Däninek a címben feltesz.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 290 Ft

A termék megvásárlásával

229 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
védőbortó belső oldala kissé folotos; kissé kopottas gerncszélek; néhány lap széle kissé összetapad
Kiadó móra ferenc könyvkiadó
Kiadás éve1988
Oldalak száma:268
Súly200 gr
ISBN2310011791018
ÁrukódSL#2111817553
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 290 Ft

A termék megvásárlásával

229 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor