Tisztaszívűek

Mária Erzsébet nővér és Marie-Elisabeth nővér gondolataik Istenről, emberről A pécsi-magyarszéki kármelita nővérek ezzel a kötettel állítanak emléket két szentéletű perjelnőjüknek. Erzsébet anyának meg kellett erősítenie, össze kellett kovácsolnia az újonnan alapított pécsi Kármel kis közösségét. Szembe kellett néznie a II. világháború szörnyűségeivel, azután pedig a feloszlatás fájdalmával, a szétszóratás drámájával. Meg kellett találnia az új modus vivendit a civil életben, rejtetten élni, és rejtetten törődni a szétvert közösség elárvult tagjaival. Elisabeth nővért azért hívta át az Úr Franciaországból, a plappeville-i Kármelből, hogy segítse a több mint 40 évi pusztai vándorlás után még életben maradt kis nyáj összegyűjtését, és bölcs szeretettel törődjön a kolostor újra megnyílt kapuján kopogtató fiatalokkal. Az ő feladata volt elénk élni a Kármel karizmáját a zsinati megújulás fényében. Ehhez kellett elhagynia országát, közösségét, meg kellett tanulnia egy új nyelvet, bele kellett illeszkednie egy új mentalitásba, és tudnia kellett szeretni az időseket, az érkező fiatalokat, türelmesen, reménykedve, mindvégig.