Tisztességes János

Hétéves vagyok és egy napon agyonlövik az egyik kutyát. Apám öntözőkannával locsolja a kút körül a vért, anyám sír ebédnél, valami zavar van. Én napokig hallom a fegyverdörrenést és óriás kutyákról álmodom. Jobban szeretnék lepkékről álmodni és színestollú madarakról, de bármily erősen gondolok a bóbítás csizre, vagy pillangókra, mindig csak a barna vizsla toppan énelém és úgy néz rám ködhomályos szemmel, mintha azt kérdezné: "Mondd csak, fiacskám, voltaképpen miért kellett engem agyonlőni?" - "Én nem tudom, - azt felelem, - én azt nem tudom kéremszépen." S már sírok is. A könny rácsorog a vánkosomra, a két karomra csurog, ahogy fejemet álomközben rájuk hajtom.