Kötéstáblák szélei, sarkai kopottasak. Ott, ahol az égbenyúló gránitszikla meredek,
Élt egy medve, úgy hívták, hogy Irgum-Burgum Benedek.
Művelt mackó, tudta róla rég az egész falu már:
Járt neki egy képesújság, úgy hívták, hogy Napsugár.
Legutóbb is azt olvasta, hát egyszer csak, gyerekek,
Kukraugrott, mint egy szöcske, Irgum-Burgum Benedek.
Öblös torkán kiszaladt egy rettenetes ordítás:
- Megszökött a Napsugárból Kelemen és Tóbiás!
Mióta a világ világ, ilyen csuda nem esett:
Perdült-fordult, felkapott egy magyaros kis bekecset,
Hóba-fagyba' Baranyai Baltazárhoz baktatott,
Baltazárék barlangjánál megverte az ablakot:
- Gyere, komám, segíts nekem, két kis kakast keresek!
Kinyíltak az ablaktáblák, zúzmarásak, deresek:
- Megyek-megyek! - bólogatta Baranyai Baltazár.
Nem telt el egy szempillantás, reggelijét falta már,
S mire kettő eltelt volna, háza elé penderült,
Irdatlan nagy bocskorában szárközépig elmerült.
Ketten mentek Bús-Bozontos Barabáshoz sebesen:
- Gyere gyorsan, lássuk, hol van Tóbiás és Kelemen!
Kidörmögött ablakából Bús-Bozontos Barabás:
- Várjatok, mert reggelizem, van még három harapás.
Báránybőrből tett fejére kucsmaforma tökfedőt,
Bekapta a reggelijét, s kinntermett a ház előtt:
Oszt amerre sűrű volt a behavazott rengeteg,
Ment Barabás, Baltazár meg Irgum-Burgum Benedek.
Bandukoltak, barangoltak, összejártak hét határt,
De bizony a három medve fia kakast sem talált.
Föltűnt egyszer még egy határ, immáron a nyolcadik:
Kerek erdő közepében a vén erdész ott lakik.
Meglátta a három mackót, puskát kapott hamarost...
Nosza, mackók, hogyha tudtok, kotródjatok haza most!
Mentek is, mert jobb a futás, mint a fűbe-harapás,
Hasoncsúszva jutott haza Bús-Bozontos Barabás.
Ne is mondjam, hogy ért haza Baranyai Baltazár,
Hej, kilógott úgy a nyelve, hogy a földet nyalta már.
Benedek is hazanyargalt, mire koromsötét lett,
Hazavitt a bundájában húsz vagy harminc sörétet.
Otthon aztán fogta magát, ünneplőbe öltözött,
S Tóbiásék helyébe a Napsugárba költözött.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
