Trisztán és Izolda regéje

A kelta eredetű Trisztán-monda első írásos feldolgozásai a XII. századból maradtak ránk. Ezeket a jobbára töredékes francia és német forrásokat olvasztotta egybe Joseph Bédier francia irodalomtörténész gyönyörű, modern prózaritmusban írott műve. Nem változtatott rajtuk, csak avatott és ihletett kézzel csiszolta őket pompás formába, megőrizte a rege naív báját, a keresztény lovagi világgal éppen csak beoltott kelta álomvilágot, s kerek háromszáz kiadásban diadalra vitte a halálhozó szerelem halhatatlan megfogalmazását. Tarkabarka hűbéri világban játszódik a történet, a két szerető még csodák, sárkánykígyók, torzonborz állatemberek, irdatlan óriások közepette küzd a boldogságért. De a szerző, a modern ember - bár maga is álmélkodó szemmel nézi, fürkészi a képzelet alkotta valóságok országát - már tudja, hogy ,,ami varázslóknak van hatalmában, azt a szív is véghez tudja vinni szerelem és vitézség erejével". Ezt hagyja örökül a késői olvasóknak ,,minden szeretőknek, senkinek se másnak". Ízelítő: "- Láttam a királynét meg Trisztánt... A moroisi erdőn, egy lombsátorban. Egymás karjában alusznak. Jöjj hamar, ha bosszút akarsz állni rajtuk! Felnyergeltetett a király, kardot kötött, és egy szál magában kiosont a városból. Amint magányosan lovagolt, visszaemlékezett amaz éjszakára, mikor tetten érte öccsét; mily gyöngédséget mutatott akkor Trisztán iránt a hamvas arcú, szépséges Izolda! Ha most rajtakapja őket, meglakolnak nagy bűnükért; bizony bosszút áll azokon, akik gyalázatba hozták... ...Kivont kardját megforgatva, egyedül lép a lombsátor alá... Jaj, micsoda végzet, ha odasújt! ". Ismertető/ízelítő: "Belelapozás"