Tudós és katona - Markó Árpád visszaemlékezései II.

Élethivatásomul 1903-ban a katonai pályát választottam, s ezt az elhatározásomat soha sem bántam meg. Békében, háborúban jól, eredményesen, kellemesen szolgáltam. És annak, hogy végigéltem egy háborút, főleg örülök, mert itt ismertem meg a férfiélet komolyságát és értékét. De ha ma kellene döntenem jövendő sorsomról, nem ezt választanám. Az én időmbeli katonai szolgálat még az egyszerűbb fegyverek - kézi és lőfegyverek - korában zajlott le. Hadviselési szabályzatainkban még megvoltak a régi, középkorban kezdődő lovagias szokások és hagyományok végső maradványai, sőt a háború néha sportszerű és romantikus vonatkozásokat is mutatott. Lovagias hadviselésről ma, amikor egy atom-, hidrogén-, és Isten tudja még, mifajta bomba képes egy nagy területet s abban 100 és 100 000 ártatlan, nem katona-harcost, hanem öregeket, asszonyokat, gyerekeket borzalmas halállal kiirtani, a háború már többé nem lehet kizárólag a hivatásos hadseregek párviadala, de esztelen tömeggyilkolás, szépen kifejlett kultúrák pusztulása. Végeredményben pedig az emberiség erkölcsi leromlása.