Éder Zoltán Túl a Duna-tájon. Fejezetek a magyar művelődéstörténet európai kapcsolatai köréből címen mintaszerű, egyúttal sajátos tanulmánygyűjteményt nyújt át az olvasó számára a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó gondozásában. A ,,sajátos" jelző ezúttal a tanulmányok témakörére, a nyelvtudomány-történetre utal, effélével ugyanis ritkán találkozunk. Maga a tudománytörténet egyébként igen sok irányú ismeretet, szinte interdiszciplináris tudást, fejlett kritikai érzéket, nagy gyakorlatot és jó íráskészséget kíván. Visszahelyezni az alkotókat és az egyes műveket a maguk korába és ugyanakkor a mindenkori ,,ma" szemével mérlegre tenni őket - a legnehezebb tudósi feladatok közé tartozik.
Nos, Éder Zoltán - eddigi életútja fényesen igazolja - nagyon is megfelel a jelzett követelményeknek. Egyénisége és életpályája mintegy predestinálta és predestinálja a tudománytörténet, jelesül a nyelvtudomány-történet eredményes művelésére. Ha röviden akarnám jellemezni tudósi tevékenységét, azt mondanám: kiváló filológus, szélesebb értelemben véve. Mit jelent mindez? Azt, hogy utánajár valamennyi kérdésnek, egészen a lehetőségek végső határáig; hogy a tényeket, adatokat tiszteli; hogy mindig felkutatja és jó kritikai értékkel felhasználja - természetesen hivatkozással - a korábbi eredményeket; hogy az elméleti hátteret rendre figyelembe veszi; hogy mondanivalóját világos okfejtéssel, hatásos stílusban adja elő, és végül hogy számára a nyelvészet nem elszigetelt tudomány, hanem kapcsolódik az irodalomtudományhoz, a történelemhez, röviden szólva szűkebb szakterületét a művelődéstörténet részének tekinti.
Azt, hogy Éder Zoltán kiváló filológussá lehetett, egyéniségén kívül szerencsés életútja is segítette, amelynek természetesen ő maga szintén formálója volt. Negyedéves bölcsész korában már nyelvészeti jellegű cikket közölt tőle a Magyar Nyelvőr, de szakdolgozatát olasz irodalomtörténetből írta. Az egy évtizedes gimnáziumi magyar- és olasztanítás - amellett, hogy minden bizonnyal sok tekintetben jó gyakorlóterep volt a számára - a nyelvoktatás felé tereli érdeklődését. Azonban ezekben az években feldolgozza Babits középiskolai tanári éveinek történetét (Babits a katedrán, Budapest, Szépirodalmi, 1966). Utóbb - 1966-tól kezdődően - az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozik, ahol intenzív formában bekapcsolódik a Nyelvművelő Kézikönyv megszerkesztésébe: ez érleli aztán igazán filológussá. Itt fordul érdeklődése a nyelvtudomány-történeti kutatások felé, aminek legmaradandóbb eredménye a Benkő József nyelvészeti munkásságát feldolgozó monográfia (Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978), illetve Révai Miklós A magyar szép toll című nevezetes stilisztikájának, valamint a Révai munkásságát bemutató kötetnek a közreadása (Révai Miklós: A magyar szép toll, közzéteszi és az utószót írta: Éder Zoltán, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, és Révai Miklós (A múlt magyar tudósai), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972).
Ezt követően - 1974-től - a nápolyi Keleti Egyetemen öt éven át a magyar nyelv és irodalom professzora: vendégtanári működése természetszerűen irányítja figyelmét a magyar mint idegen nyelv oktatásának az elméletére és gyakorlatára. Valójában ennek eredményeként lett 1979-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Központi Magyar Nyelvi Lektorátus vezetője és egyben a jelzett diszciplína fellendítője, sőt igazából tudományos alapokra helyezője. 1982-ben létrehozza a magyar mint idegen nyelv tanári szakot, továbbá kutatócsoportot szervez, és 1983-tól elindítja a Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és hungarológia köréből c. kiadványsorozatot, amelynek már számos sikeres darabja látott napvilágot. Éder Zoltán munkásságának középpontjában azonban - mint a jelen kötet is mutatja - kétségtelenül a nyelvtudomány-történet, azon belül a nyelvtantörténet, a vizsgált időszakot illetően pedig a felvilágosodás kora áll.
A kötet címe, amint jeleztem: Túl a Duna-tájon. Fejezetek a magyar művelődéstörténet európai kapcsolatai köréből. A közreadott huszonöt tanulmány tehát túlmutat a Duna-tájon, a történelmi Magyarország határain. Sylvester Jánostól Szabó T. Attiláig olyan nyelvtudósoknak a műveit - mindenekelőtt nyelvtanait, nyelvünk elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó munkáit - tárgyalja, akik a hazai művelődést, a magyarság szellemi, erkölcsi, társadalmi és közvetve anyagi fejlődését szolgálták, de akik azonban mindig kapcsolódtak Európához, merítettek az európai eredményekből, mi több, nem egyszer gyarapították is azokat.
Arról, hogy a kötetben milyen jellegű nyelvtudományi munkákat találhat meg az olvasó, jól tájékoztat az öt fejezetcím: A magyar nyelv felfedezése (10-40. old.), Nyelvészeti törekvések a felvilágosodás korában (41-200. old.), Hazai és külföldi utazások (201-238. old.), A nyelvújítás győzelme (239-259. old.) és Nyelvtudományi munkálatok Erdélyben (260-308. old.). Érthetően legterjedelmesebb a felvilágosodás korával foglalkozó rész a maga tizenöt tanulmányával, a többi fejezet két vagy három értekezést foglal magába.
Amint a szerző az egyes értekezések címéhez fűzött jegyzetben mindig utal rá, az itt közzétett írások már legnagyobb részt napvilágot láttak nyelvészeti folyóiratokban (a Magyar Nyelvben, a Magyar Nyelvőrben stb.), konferenciák gyűjteményes köteteiben vagy éppen a szerző által megjelentetett korabeli munkák elő- és utószavaként. Így, együtt, egy-egy nyelvtudós, egy-egy fontos nyelvi esemény, egy-egy műfaj, egy-egy korszak köré csoportosítva mégis lényegesen más képet mutatnak: egységet, összetartozást és folyamatot, a felvilágosodáskori nyelvtudomány esetében pedig éppen a még részletesebb bemutatást. Ugyanakkor - elolvasva vagy újraolvasva a sorjázó dolgozatokat - örömmel fedezzük fel azt a tényt, hogy ezeket a tanulmányokat természetes egységbe fogja szerzőjük reális nyelvszemlélete, sajátos kutatómódszere és mindig hatásos stílusa is. Vagyis Éder Zoltán jelen munkája - mégha korábban önállóan napvilágot látó darabokból is állt össze - szerves egységet alkot.
Mely nyelvtudósoknak a művét, műveit veszi vizsgálat alá a szerző? A tárgyalás sorrendjében a következőket: Sylvester János, Sajnovics János, Jambressich András, Kalmár György, Vályi András, Gyarmathi Sámuel, Verseghy Ferenc, Sándor István, Teleki László, gróf Teleki József, Éder József Károly, Benkő József és Szabó T. Attila. A nyelvtudósokról egy vagy két tanulmány szól, csupán Verseghy életművét elemzi a szerző hét értekezésben. Lássuk azt is, milyen diszciplínákkal, részdiszciplínákkal, tárgykörökkel találkozunk a kötetben, a nyelvtudomány-, illetve a művelődéstörténeten belül. A legfontosabbak ezek: a nyelvtantörténet, a történeti lexikográfia, a finnugor nyelvtudomány, a magyarnak mint idegen nyelvnek a tanítása, a kontrasztív nyelvészet, a stilisztika, a nyelvújítás, a történeti honismeret, a tárgy- és megnevezéstörténet, valamint az utazástörténet.
Külön szükséges szólni Éder Zoltán kutatómódszerének néhány jellegzetes vonásáról. Mindenekelőtt csodálni való az az energia, amellyel kitartóan utánajár kéziratoknak, műveknek, akár a Magyar Tudományos Akadémia könyv- és kézirattáráról, akár kolozsvári vagy éppen müncheni könyvtárakról legyen is szó. És Éder tanár úr természetesen állandó látogatója az antikváriumoknak is (lásd pl. hogyan jutott hozzá Jambressich szótárához: 95. old.).
De még inkább csodálni való az a már-már hivatásos detektívekre valló nyomozóképesség, amellyel lépésről lépésre, szívós kitartással igyekszik kideríteni a vizsgált nyelvtan vagy egyéb mű forrásait és egy-egy fontos megállapítás eredetét. Ez vezérli több nyelvtudós, illetve nyelvészeti munka utóéletének a teljes felderítésében (lásd pl. a Sylvester János grammatikájáról és Kalmár György életéről szóló tanulmányt: 11-26. old., 76-81. old.).
Az ilyen és hasonló nyomozásokra épülő részletes, sokoldalú egybevetés, elemzés segíti hozzá a szerzőt új összefüggések feltárásához. Így pl. hosszú vizsgálat alapján mondja ki, hogy ,,Vörösmarty Révai örökségéből >>különösen<< az igeragozás rendszerét akarta megőrizni. A névragozásban viszont Révainak egy korábbi stádiumot képviselő, kevés esetű deklinációja helyett Verseghynek a magyar névragozás leírására alkalmasabb, sok esetű rendszerét vette át." (190-191. old.) És még sorolhatnám tovább a szerző kutatótudósi erényeit.
Nem hallgathatom el, mi több, hangsúlyozottan újra említenem kell, Éder Zoltán értekezéseinek a sikeréhez nem kis mértékben hozzájárul a megfogalmazásmód, a stílus. Minden írása olvastatja magát: azok nemcsak a tudományos nyelv szabályainak felelnek meg, hanem az olvasó érdeklődését nagy erővel felkeltő módon, hatásosan is vannak megszerkesztve. És még valami: szinte átsüt rajtuk a szerző hite a tudományban, a tudományos kutatásban, továbbá a nyelvünk iránti szeretete és a múlt, a hagyomány iránt érzett feltétlen tisztelete
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
