Új barázdát szánt az eke

Megjegyzés: Fekete-fehér illusztrációkkal. FÜLSZÖVEG Január végén, amikor a tavasz első nedvessége megérinti a meggyeskerteket, finom illat száll a levegőben. Délben, mikor süt a nap, a meggyfakéreg fanyar, alig érezhető szaga összevegyül az olvadó hó színtelen fanyar, alig érezhető szaga összevegyül az olvadó hó színtelen páráival és a földnek a hóból, a hervadt levekből előtörő hatalmas, ősi lélegzésével. A sokszínű, finom illat hosszan leng a kertek felett, míg aláereszkedik a kék szürkület; míg a fák meztelen ágai között feltűnik a zöldes fénytől körülvett holdsarló; amíg elősettenkednek a kövér nyulak és nyomuk ottmarad a hóban... A sztyeppéről a dércsípte ürömfű keserű szagát hordja a szél, a nappal zaja és illata eltűnik. Kelet felől, mint valami szürke farkas, észrevétlenül lopódzik az éjszaka a füvek, a hullámos dombok, felszántott földek, a tarlón meredező köleskalászok felé és homályos árnyékokat vet a sztyeppére.