Ungarizsa Borzalina

Egyes szám első személyben meséli a történetet az író, ekként eleve nyílt hangú, a napló-műfajt idéző művé avatva könyvét. Műve katonai szolgálatának a krónikája, amelyet a budai Tiszti Kórházban töltött el egészségügyi szolgálatosként, azaz betegápolóként. Az azonban csalódni fog, aki vidám bakatörténetekre vagy megható kórházi sztorikra számít - a minden ízében realista írás egy huszonegy éves fiú objektív és szubjektív élményeinek láncolata, amelyben az osztályon végzett munkájáról éppúgy vall, mint ahogy - amúgy szikár, fiús stílusban - pletykál a katonatársak ügyes-bajos dolgairól, az orvos és nővér kollégákról, a betegekről és persze mindenekelőtt a nőkről, akik (ne szépítsünk a dolgon) a történet végére teljesen tönkreteszik hősünket. A fejezetek - amelyek egyébként az érintett hölgyek nevét viselik - ilyenformán el is kanyarodnak a "katonás" témától, mérsékelten erotikus, fokozottan kaotikus emlékek kavalkádját idézve meg az olvasó számára.