Üssük agyon a szegényeket!

bookart kiadó  | 2016  | keménytábla, védőborító  |  168 oldal

Libri Antikvárium
És az emberek csak jöttek, jöttek. Néha már olyan érzésünk volt, mintha hol kövéren, hol soványan mindig ugyanazt a férfit láttuk volna magunk előtt. Ahogy ott álltunk, szemben ezzel a kiismerhetetlen embertömeggel, gyakran elfogott minket a szorongás. Ezek a férfiak tulajdonképpen rá voltak kényszerítve a hazugságra, mert csakis akkor lehetett valami kis reményük arra, hogy megkapják a menedékjogot, ha egészen más sztorival hozakodnak elő, nem azzal, ami csakugyan történt velük. [...] Az ügyintézők, persze, egy árva szót se hittek el ezekből a fuvarral-útlevéllel vásárolt kitalációkból. Amik ott sárgultak meg és foszlottak szét az évek során felhalmozódó többi történettel Egy fiatal tolmácsnő maga is a bevándorlókkal foglalkozó hivatal alkalmazottja egy egész éjszakát tölt a rendőrségen, amiért a párizsi metrón egy agresszívan viselkedő bevándorló fején széttör egy borosüveget. Az éjszaka jó alkalom, hogy átgondolja, mi is lehetett ennek a dühkitörésnek a kiváltó oka. Shumona Sinha 1973-ban született Kalkuttában, de 2001-től Párizsban él. Az Üssük agyon a szegényeket! című 2011-ben közreadott regényéért a szerzőt 2012-ban Valéry-Larbaud-díjjal tüntették ki. Ádám Péter Az Üssük agyon a szegényeket! nem csak a düh és a vád könyve, hanem a férfiak túlereje, és a Franciaországban hol nyersen, hol körmönfontan megjelenő, de a társadalmi hierarchiákat minden esetben meghatározó rasszizmus elleni női lázadás regénye is. Neue Zürcher Zeitung
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - könyvtári
Kiadó bookart kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:168
Súly250 gr
ISBN2399996013933
ÁrukódSL#2110587390
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök