Utolsó vacsora

Paweł Huelle (1957) legújabb regénye gyökeresen különbözik a Gdansk múltját nosztalgikusan felidéző szerző eddigi írásaitól. Bár a több helyszínen, több idősíkon játszódó Utolsó vacsora legfontosabb helyszíne ezúttal is az író tengerparti szülővárosa, a cselekmény javarészt a nem túl távoli jövőben játszódik. Amely jövő persze a jelen tendenciáinak szatirikus kivetítése: a városban a templomok mellett mecsetek épültek, az egyik főútvonalat Kaczynski fivérek sugárútnak nevezik, a városlakók életét pedig éjjel-nappali italboltok elleni bombamerényletek bénítják, amelyek hátterében egyesek az iszlamistákat, mások a saját magáról elnevezett bormárkával piacra lépő, befolyásos Monsignore tisztelendőt gyanítják. De a jelenhez kapcsolja a regényt a cselekmény középpontjában álló, készülő festmény, az Utolsó vacsora is, amelynek modelljei - a regény főszereplői - az esti nagy, közös fotózásra igyekeznek a felbolydult városban. Nemrégiben csakugyan készült egy ilyen kép: Maciej Wieszewski, a gdanski Szépművészeti Akadémia professzora 1995 és 2005 között festette nyolc méter hosszú Utolsó vacsoráját. A Szent János-templomban látható kép kezdettől komoly támadások kereszttüzében állt. A regényben többször is megvetéssel emlegetett "avantgardista" kritika giccsnek kiáltotta ki a festményt, amelynek apostolait a festő barátairól, a gdanski elit képviselőiről - köztük a szerzőről, Huelléről - mintázta.