VIII. Henrik udvarában

Aki e könyv képeit végiglapozza, lépten-nyomon ismerős arcokra bukkan. Az ember nem tudja pontosan, hol is találkozott ezekkel a férfiakkal, asszonyokkal, leányokkal, de bizonyos benne, hogy valamikor, valahol már látta őket... Holbein egyszerű titka az, hogy mihelyt arcába néz valakinek, leomlik előtte minden nemzeti, társadalmi válaszfal: csak az embert látja... Mély részvét van ezeken a rajzokon? Vagy részvétlen igazmondás?... Egy bizonyos: Holbein egy szál krétával a kezében képes a legritkább, szinte már csodaszámba menő emberi magatartásra: a valóság manipulálatlan visszaadására... Akinek a vers ma is fontos, talán megkérdezi magában, elnézve Holbein rajzait: ugyan milyen verseket olvashattak, hallgathattak, dalolhattak ezek az emberek? Kis antológiánk erre a kérdésre próbál felelni... Gazdag és különös lírai flórát mutat be a gyűjtemény. S olyan korszakot, mely a magyar műfordítók figyelmét - furcsa módon - szinte teljesen elkerülte eddig. Nem habozok kimondani: fölfedező útra hívom és viszem az olvasót. Igyekeztem a kötet költőiről betűvel is arcképet adni - ha nem is holbeini erejű portrét... Azt remélem, hogy aki e vázlatokat a versekkel együtt elolvassa - s közben elmereng a Holbein megidézte arcokon -, az előtt egy nagy történelmi regény kezd kibontakozni...