Valaki kopog

Budapest, 193... Tizenkét fővárosi szoba, tizenkét lakás, tizenkét albérlet históriája ez a regény, s kissé önéletrajz is - hiszen az albérlő maga a fiatal író, Török Sándor, aki Erdélyből érkezett a fővárosba szerencsét próbálni, karriert csinálni. Különös és mégis mindennapi, hétköznapi figurák sétálnak a könyv lapjain; isznak, esznek, szeretkeznek, bolondoznak, öngyilkolnak és gyilkolnak az albérletekben és főbérletekben. Remekül megrajzolt figurák, mindegyiküknek sajátos titka, mondanivalója van. Jók is, rosszak is, rendesek és rendetlenek; bohémek, mint Pongrácz Lajos és Mara, pedánsak-okosak, mint az örökké reparáló Gyulay-család; társaságkedvelők, mint Bodyék, és magányosak, mint a felöltőjébe burkolódzó Júlia kisasszony Budáról. Félig-meddig mindannyian lecsúszóban lévő polgári-kispolgári egzisztenciák, s mindannyian őrültek egy kicsit - csak mindenki másképpen. A Valaki kopog Török Sándor első nagysikerű regénye, írói hírnevét ez indította el igazán. S joggal. Sűrű atmoszférájú, telített írás. Dühös, éles társadalombírálat van a mélyén; gyűlölet a kispolgári berendezkedéssel szemben, amely nyomorra, komiszságra, alázatra kényszeríti a szegényt. De a gyűlölet a mélyben marad, íróniává, sőt mosollyá enyhül, mire a felszínre ér. Tehát mulatságos, olykor nevetésre ingerlő, szórakoztató könyv ez, s az olvasó talán csak később veszi észre, hogy akkora adag keserűséget vett magához, amit csak így ravaszkodva, "jópofát vágva" lehet elviselni. Jobbnak kell lennünk, igazabbaknak, tisztességesebbeknek - gondolja az író -, így talán segíthetünk valamit önmagunkon és az emberiségen.