Vallomások Könyve II. Édesanyánk az egyház

FÜLSZÖVEG Olyan könyvet vesz kezébe az olvasó, amit régóta vár az egyházát szerető magyar keresztény társadalom. Szokássá vált ugyanis, hogy a felelőtlen kritikák áradatát zúdítjuk az amúgy is száz sebből vérző egyházra; papságra, hívekre, egyházi iskolákra, intézményekre. Éppen ezért már-már érthetetlenné vált, hogy miért nem szólnak minderről maguk a papok?! Hiszen ők látják legjobban a szerteágazó problémák belső összefüggéseit és a bajok kórokozóit, sőt a lehetséges megoldásokat is. Ilyen értelemben nevezhető Barlay Ö. Szabolcs könyve olyan kísérletnek, melyre eddig egyházi ember itthon nem vállalkozott. Mint egykori tanítvány és a Szent Imre plébánia fiataljait a legádázabb üldözések idején hűséggel szolgáló apostoltárs tudom, hogy ez a könyv hosszú éveken át formálódott, álmatlan éjszakákon át csiszolódott, míg eljutott mostani megfogalmazásához. A szerző, a gyémántmiséjéhez közeledő író Vallomásnak nevezett könyve azért jelent az olvasó számára Confessiót, mert Barlay az élet legkülönbözőbb meghurcoltatásai ellenére az Úr Jézus apostola tudott maradni. Mivel könyvének második része, melyben az egyetemes és benne a magyar egyház reformjairól ír, egyesek bírálatát válthatja ki, ezért az olvasó figyelmét külön felhívom az Előszóra. Ez a könyv ugyanis vallomás, melyet a szerző a Mater ecclesiának személyesen mond el. Úgy, ahogy a felnőtt férfi beszél legdrágább kincséhez, Édesanyjához, akitől az életet kapta.