Válogatott írások

Vannak művek, amelyek bár nem felejtődnek el teljesen, de egy időre mintha elhalványulnának a köztudatban, hogy aztán évek teltével az olvasó a reveláció örömével fedezze fel ismét őket. Főleg ha időközben olyan változások történtek a mindennapokban, amelyek mintegy nyomatékosítják a már-már elfeledett írás érvényességét, olyan helyzet jött létre, amikor a régen írott mű ismét maiként hat. És ha belenézek a világba most, úgy látom, hogy alkalom humorra és felháborodásra még mindig akad elég írta Tomcsa Sándor úgy közel hetven éve, de hajszálra klappol a mai helyzettel is. Nem is tudom, jó dolog-e, hogy Tomcsa humoreszkjei és novellái ismét annyira aktuálisak, telibe találnak? Egyrészt természetesen örvendetes, ha egy íróról kiderül, hogy írásai kiállták az idő próbáját, ma is élnek és ugyancsak élvezhetőek, másrészt ez azt is jelenti, hogy újra csak azokkal a problémákkal szembesül a mai olvasó is, mint a hetven-nyolcvan évvel ezelőtti: pénztelenség, munkanélküliség, létbizonytalanság, kiszolgáltatottság. Hiába, csak a szegénységnek van fantáziája, mélysége és humora mondja Tomcsa, akinek visszatérő témája a szegénység, ahogy írásainak szereplői is többnyire a társadalom peremére sodródott szegények és elesettek, vagy a majdnem ennyire kiszolgáltatott kispolgárok: kis fizetésű kishivatalnokok, kispénzű kisvállalkozók, kicsiben utazó kiskereskedők, egyszóval a mindenkori kisemberek, akik mindazonáltal nagyon bíznak abban, hogy nem sohanapján kiskedden fog eljönni számukra a boldogság. És ha meggondoljuk, hogy viszonylag milyen kevés Napóleon, Rockefeller és Shakespeare futkos az utcákon, így vagy úgy szinte mindenki kisembernek tekinthető. Tomcsa humora hasonlít Chaplin börleszkjeinek humorára: a legnevettetőbb részekben is mindig akad valami szívfacsaró, és fordítva, a legszomorúbb élethelyzetekben is gyakran megvillan a humor, ahogy éji viharban hánykolódó hajó felé villan a világítótorony fénye. Témaválasztásában Chaplin is előszeretettel fordult a társadalom számkivetettjei felé, neki is visszatérő motívuma a szegénység és kiszolgáltatottság, főszereplője a csetlő-botló kisember, aki nem is mindig angyal: mindannyian esendőek vagyunk. Humor nélkül pedig védtelenek. Az irodalmi humor mélyebb és ezért keserűbb, mint a különféle viccmesterek csittegő-csattogó poénjai, amelyek többnyire a pillanat szülöttei és a pillanatnak szólnak. Tomcsa egyes írásai (pl. Mint apa a fiával) nem is nevezhetőek humorosnak, hanem mintha Örkény groteszk kisprózáinak lennének előképei. Nemcsak a mindenkori kisemberek krónikása Tomcsa Sándor, hanem az örök kisvárosé is, annak minden bájával és hibájával együtt. Megkockáztatom: Tomcsa az első urbánus székely író. Értve itt az urbánus szó alatt írásainak helyszínét, szereplőinek kilétét, a téma kezelését, és semmiképpen sem azt, amit az úgymond urbánus-kozmopolita és népi-nemzeti irányzatok erőltetett és idétlen szembeállítása nyomán érteni szoktak. A kisváros is város, csírájában a kicsiben is megvan már minden jó és rossz, ami a nagyban, pars pro toto. Egy kisvárosban, ahol az emberek nagyrészt ismerik egymást, szembetűnőbbek az előítéletek, a pózok, a kisszerűség, a képmutatás, mint valamely világvárosban, ahol az ismeretlenség és arctalanság mögé bújhat az egyén. Tomcsa nem is hagyja ki a lehetőséget, írásaiban bő választékát vonultatja fel a kisvárosi panoptikum figuráinak. Teszi mindezt nagy együttérzéssel, humorral és öniróniával, mert esendőek vagyunk ugyan, de ha minden igaz kicsit talán szeretetre méltóak is.