Vaskuthy Gábor

Öreg December mégegyzer végigjárta nagy botosaiban Selmecbánya szabad királyi bányaváros behavazott, lejtős utcáit. Hideg kék szeme végigsiklott a hallgató tetőkön, számbavéve az elműlt esztendő sáfárkodását. Aztán nyugodtan megindult a hegyek felé, hogy majd, mikor éjfélt üt az óra, átadja a kormányt utódjának az újesztendő Januáriusának. Tett pedig ezt minden érzelgés nélkül, mert az Idő és Természet sohasem szentimentálisak, mint az emberek. Ők nem keresnek hiábavaló kibúvókat a megmásíthatatlan Örök Törvény alól. [...] Nekem látod, valóságos idioszinkráziám van az olyan nőktől, akiknek nem gondozott, ápolt a külsejük. Akiknek mindegy, hogy finom lenbatiszt, vagy pamutsiffon fehérneműt viselnek -e. Látod, vannak férfiak, akik nem tudnak különbséget tenni az ízléses, decens, és rikító megjelenés között. - Csakhogy ti jóízlésűek aztán néha kegyetlenek vagytok e tekintetben. Képesek vagytok megvetni bennünket egy rosszul szabott cipőért és a forma kedvéért nagyon sokszor megfeledkeztek a lényegről...Én is hajlom a fényűzésre, de le tudok mondani, ha a szükség úgy hozza magával. De ezt a lemondást ti nem tudjátok méltányolni, nem tudjátok, hogy ez a legnagyobb hősiesség, amire képesek vagyunk. - És Annuska tragikomikus mosollyal nézett föl Gáborra.