Versek, tanulmányok, egyéb írások

balassi kiadó  | 2001  | vászon  |  280 oldal

Libri Antikvárium
A Katona-kritikai kiadás verseket, dramaturgiai tanulmányokat, alkalmi és személyes jellegű írásokat, továbbá történelmi műveket tartalmazó negyedik kötetének sajtó alá rendezésére az 1970-es évek elején Sütő József kapott megbízást. Nagy szakértelemmel és alapossággal kezdett munkáját betegsége miatt nem folytathatta. Időközben az Akadémia Textológiai Munkabizottsága úgy határozott, hogy a kiadás folytatását elhalasztja, egyelőre csak a Bánk bán megjelentetését teszi lehetővé. Erre 1983-ban került sor. Sütő József a '80-as évek közepén rám bízta elkészült jegyzeteit a valamikori folytatás végett; 1995-ben meghalt. Katona verseiről készített alapos és tanulságos jegyzeteit felhasználtam a versek 1991-i, a Szépirodalmi Kiadónál megjelent kiadásában és a jelen kiadás készítésekor is. Katona Pest megye közgyűlése előtt tett nyilatkozatáról írt tanulmányára és szövegközlésére támaszkodhattam annak a kiadásában és jegyzetében. (IV 1.) A tervezett negyedik kötet függeléke számára készült az 1970-es években Joós Ferenc jegyzéke Katonának a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban található, csaknem kizárólag hivatali iratairól. Ezt az ügyészi iratait és házi jegyzékét bemutató fejezetekben (IV és V) idéztem, használtam. A kritikai kiadás tervezett negyedik kötetének a jelen összeállítás csak mintegy a felét tartalmazza: a verseket (L), a dramaturgiai tanulmányokat (IL), az alkalmi és személyes jellegű írásokat (IIL), továbbá néhányat ügyészi irataiból (IV, jegyzetükben tájékoztatást ezeknek az iratoknak mennyiségéről és típusairól), Katona házi jegyzékét (bevételi naplóját, V), végül a neki (is) tulajdonított verses szatírát a kecskeméti leányokról (VL). A történelmi művek és jegyzetek kiadására egy másik kötetben kerül majd sor. E munkával Joós Ferenc (1890-1980) és Sütő József (1905-1995) emléke előtt szeretnék tisztelegni. Orosz László
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó balassi kiadó
Kiadás éve2001
Oldalak száma:280
Súly200 gr
ISBN0619000862954
ÁrukódSL#2104359861
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény