Vi(g)aszkereskedés

vörösmarty irodalmi társaság  | 2002  | papír / puha kötés  |  144 oldal

Libri Antikvárium
Bizony, a költő elérkezett hatvanadik születésnapjához. Furcsa ezt leírnom, hiszen sokminden eszembe juthat Péntek Imréről, de az öregedés aligha. S a kerek születésnap megkívánja, hogy egy újabb részösszegzéssel lepjen meg bennünket az ünnepelt. Azért is örülhetünk ennek, mert utoljára hét évvel ezelőtt jelent meg verseskötete. Azt nem mondanám, hogy "hét szűk esztendő" után vagyunk, bár a vers olykor-olykor háttérbe szorult ezen a pályán. Az ok nyilvánvaló: az Árgus élén álló főszerkesztő elsősorban szerkesztett mostanában. Meg csinált még sokfélét a kultúráért, a művelődésért, az irodalomért. A Vi(g)aszkereskedés már címében is jelzi a fő irányt. Annak a lírának a fő irányát, amelyben változatlanul oly fontos a groteszk szemlélet, a nyelvi játék, a kíméletlen igazságkeresés. Válogatott és új verseket talál e könyvben a tisztelt olvasó. Olyan műveket, amelyeket a Péntek Imrét jól ismerők már többször olvashattak, s olyanokat, amelyek az újdonság erejével hatnak a rendszerváltást annyira akaró, s aztán az illúziókból kiábrándult költő pályáján. S akik talán most ismerkednek ezzel a hanggal, azok remek áttekintést kaphatnak, hiszen pl. az első ciklus versei fölidézik az ifjúkor kedélyállapotait, aztán olvashatjuk a dalokat, annak a műfajnak az eredményeit, amellyel költőnk nemzedéktársai előszeretettel kísérleteznek. S ha már a kísérlet előkerült: akadnak avantgárd ihletésű művek is szép számmal, jelezvén, hogy Péntek nagy kísérletezőink egyike, ám olyan poéta, aki törekszik a klasszicizálódásra is. Ennek igazolására több szonettjét hozhatjuk föl példának. S előttünk az ív: Lentitől napjainkig, s ezek a napok Fehérváron zajlanak. Az ország hajdani nagy vándora talán hazatalált. Földrajzilag és szellemiekben is. Küzdelmei persze folytatódnak, ha nem is az elmúlt évtizedek légkörében. Ahogy elnézem azt, ami körülötte történik, arra gondolok: a régi "protest hangulatnak" ma is van miből táplálkoznia... Másfelől pedig: egyre közelebb kerül a rejtőzködő Úrhoz, aki "nyilvánvalóbb bármely valónál." Péntek Imre megtalálta az értelmes folytatás kulcsát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó vörösmarty irodalmi társaság
Kiadás éve2002
Oldalak száma:144
Súly200 gr
ISBN0669003219781
ÁrukódSL#2106816288
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény