Világgazdaság - 21. századi enciklopédia

pannonica kiadó  | 2006  | kemény kötés  |  448 oldal

Libri Antikvárium
Az "általános műveltség" fogalma mára már elcsépelt közhely. Megvalósulatlan vágyat testesít meg, a hasztalan törekvést a műveltség elérésére. Kiadónk az új évezred megváltozott körülményei és értékrendje közepette legalább kísérletet tesz arra, hogy a modern műveltség alapjait egy-egy tudományterületnek ( vagy iskolai tantárgynak ) szentelt kötetben összefoglalja. Ezek a kisenciklopédiák nem egyszerűen az érettségire, felvételire készülő diákoknak, de a hiányos műveltségű átlagembernek is nélkülözhetetlen kézikönyvei. A 21. századi enciklopédia sorozatban a közgazdasági alapműveltség újszerű összefoglalására teszünk kísérletet. Célunk elsôsorban a közép- és felsôfokú oktatásban részt vevôk segítése, ezért kiindulópontunk nem lehetett más, mint a mikro- és makroökonómia legfontosabb fogalmai és tételei. A kötet tematikus fejezeteinek nagyobb része a vállalat irányítását és működését mutatja be. A legtöbb közgazdász a vállalati szférában dolgozik, tehát leginkább a vállalati gazdálkodással, szervezéssel, termékfejlesztéssel, piacszervezéssel, pénzfolyamatokkal találkozik. Ugyanakkor a vállalatnál dolgozó közgazdának is ismernie kell, hogy az állam milyen célokat követve és milyen eszközökkel próbálja befolyásolni a gazdasági folyamatokat. A kötet tartalmát és nyelvezetét úgy alakítottuk, hogy a szöveg a középiskolában elsajátítható módszertani alapokra támaszkodva érthetô legyen.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 980 Ft

A termék megvásárlásával

98 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó pannonica kiadó
Kiadás éve2006
Oldalak száma:448
Súly670 gr
ISBN2399978924127
ÁrukódSL#2111047742
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 980 Ft

A termék megvásárlásával

98 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét