Virrasztás

révai kiadás  | 1943  | félvászon  |  457 oldal

Libri Antikvárium
KÉPGARANCIA: Alba Litera saját kép. Író/Szerző: Tamási Áron Kiadó: Révai Kiadó Kiadás éve: 1943 Oldalszám: 457 Kötés: Félvászon Nyelv: Magyar Állapot: Jó Méret: 14 cm x 19 cm A Tamási-életmű egészének szerves része az a gazdag és sokágú publicisztikai termés, mely a maga sajátos változataiban hiteles kifejezője egy huszadik századi, erdélyi magyar író szellemi magatartásának, emberi-művészi eszményeinek, felelősségteljes gondolkodásának. Az a fajta egyéniség volt Tamási Áron, aki már pályájának kezdeti szakaszában, a húszas évek elején fölvállalta a közügyek számontartását, népe gondjainak megszólaltatását. Azzal indult el Farkaslakáról küldetéses útjára, hogy a szegények és meggyötörtek követeként a világ lelkiismeretének színe elé tárja gyakorta ,,bajlátott" szülőföldjének üzenetét - panaszait, hétköznapi keserveit - s ugyanakkor megvilágítsa a székely lelkiség igazi arculatát. Kisebbségi sorsban érlelődött meg benne - nagy elődök példái nyomán - az erdélyi magyar írástudó hivatástudata, ami minden időkben meghatározta tiszta csengésű szavainak erkölcsi súlyát. Emberi s nemzeti értékek védelmére mindig kész ,,szellemi őrség" posztján virrasztott fegyverével - tollával - Tamási Áron, ,,jégtörő gondolatokat" érlelő figyelemmel. Erről tanúskodnak írásai - minden műfajban. Életében egyetlen olyan könyve jelent meg, mely válogatást tartalmaz publicisztikájából: ez a Virrasztás. A kötetet maga állította össze - nem egy esetben némi módosításokat ejtve az idők során elszórtan napvilágot látott szövegeken. Noha a Virrasztás lapjai észrevehetően őrzik a kor, a háborús idők hangulatának lenyomatát is, szerzője ezúttal sem tagadta meg eredeti önmagát, midőn a kötet bevezetőjében (Aki virrasztott) egyebek mellett ezt hangsúlyozta: ,,Nemzeti szempontból az is baj, hogy a középosztály életének nagy kérdéseit és értékeit állandóan úgy tárgyalják és igazítják, mintha azáltal a nemzet egyetemének sorsát tárgyalnák és rendeznék. Holott a nemzet zöme, amely a középosztály háta mögött sorsában ugyancsak egységes már, egyéb és átfogóbb kérdések megoldását várja. Főleg a testvéri közösség valóságára vágyik és szociális igazságtevésre. Nagy fegyelem van ebben a népben s ez a fegyelem a szellem legjobbjait is jellemzi. Ezért hallgatunk manapság s ezért fogalmazunk úgy, mint aki tanítani akar s nem megbontani."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 850 Ft

A termék megvásárlásával

285 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Képgarancia, saját kép.
Kiadó révai kiadás
Kiadás éve1943
Oldalak száma:457
Súly200 gr
ISBN2399986065225
ÁrukódSL#2109592409
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 850 Ft

A termék megvásárlásával

285 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét