A KönyvKereső szolgáltatás csak regisztrált ügyfeleink számára elérhető.
Hogy igénybe tudja venni, kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon.
holnap kiadó
| 2015
| flexibilis, cérnafűzött
|
262 oldal
Három különböző borító, azonos tartalom - válassza ki az Önnek legjobban tetszőt!
Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az elegancia, a melegség, az őszinteség a képernyőről. Amikor elindult a Virtuózok, a lelkesedés mindannyiunkat magával ragadott. Vártuk a péntek estéket, végre volt miért bekapcsolni a tévét, mert a Virtuózok inspirált, felemelt, meghatott, hitet adott és példaképeket. Nekünk, műsorkészítőknek küldetéssé vált, hogy a televízió által sokakkal szerettessük meg az addig csak kevesek által hallgatott klasszikus zenét.
A műsorban szereplő tehetséges fiatal zenészek most interjúkban mesélnek arról, hogyan vált életük részévé a zene, amely számukra sikerélményt és önbizalmat ad. Beavatnak mindennapjaikba: kiderül, egyikük sem csodabogár, terveik, álmaik aligha különböznek más gyerekek vágyaitól. Megszólalnak a szülők és a tanárok is, akik nem hallgatják el a zenetanulással járó nehézségeket, kétségeiket sem. A zsűritagok és a televíziósok pedig a beszélgetésekben is a komolyzenét körbevevő falakat lebontva teszik mindenki számára közérthetővé, szerethetővé a klasszikus muzsikát.
A műsor emlékezetes pillanatait csodálatos fotókkal és zenei válogatással idézzük föl, ily módon is feledhetetlenné téve a Virtuózokban átélt élményt.
Az interjúkat olvasva, remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, a zenetanulás, a gyakorlás komoly munkája ellenére, lélekemelő elfoglaltság, s hogy a klasszikus zene nem a kiváltságosak jutalma, nem csak a vájtfülűeké, hallgatásához különleges zenei műveltségre sincs szükség, csupán nyitott fülre és szívre.
Varga Edit
A CD tartalma:
1-Boros Misi - Joseph Haydn: No. 11. (D-dur) zongoraverseny, Hob XVIII: 11 - III. Rondo all' Ungherese
2-Szauer Bianka - Deborah Henson-Conant: Baroque Flamenco
3-Kiss Zoli - Jean Baptiste Accolay - arr. Jakub Kowalewski: No. 1. (a-moll) hegeduverseny - I. Allegro moderato
4-Sandor Zoli - Pablo de Sarasate: Bevezetes es tarantella, Op.43.
5-Toth Betti - Reinhold Gliere: Harfaverseny, Op.74. - III. Allegro giocoso
6-Lugosi Daniel Ali - C. M. von Weber: No. 1. (f-moll) klarinetverseny, Op.73. - I. Allegro
7- Foki Daniel - Erich Wolfgang Korngold - A halott varos, Op.12. Pierrot tancdala ,,Mein Sehnen, mein Wahnen"
8-Demeniv Mihaly - Vladimir Zubitzky: Ommagio ad Astor Piazzolla
9-Gyongyosi Ivett - Frederic Chopin: Andante spianato et Grande polonaise brillante, Op.22. - Polonaise