Vörös és vörös

Az életműsorozat új kötete az írónő három kisregényét, az 1971-ben keletkezett A labdát (750428), az 1985-ös Vörös és vöröst, valamint az 1989-es A forma címűt tartalmazza. Mindhárom mű vérbeli realista, persze modern realista alkotás. Modern, amennyiben a parabola, a filozófiai reflexió, sőt a példázat eszközeit is beleépíti epikai formáiba, de realista, mert mindegyikük alapvető hatóeszköze egy darab "magyar valóság" pontos, minuciózusan részletes ábrázolása. Témáik eltérnek egymástól: A labda a magyar vidék regénye, egy színház és főiskola nélkül szűkölködő, borvidéken fekvő kisváros leltára szinte, amely a Juhász Gyula (Orbán lelke) típusú magyar vidéki életet leíró kisepikai művekkel tart szoros rokonságot. Sivár, műveletlen, barbár ez a világ, a női főszereplő szükségszerűen válik benne tragikus figurává. A tantestületek mikrovilágát elemzi A forma című kisregény. Lesújtó, vigasztalan kép ez is, és bárha a szerző "beletitkolta" minden pedagógiai koncepcióját, hitvallását, a mű nem az eszmék szerint igazodik, hanem a valóság sugallmait követi: tanárnő hőse (az írónő "szócsöve") ugyancsak elbukik. A legnagyobb igényű, és valószínűleg a legjelentősebb mű a három közül a címadó kisepikai alkotás. Mottói, kompozíciója és címe szerint is Stendhal-parafrázis: egy női Julien Sorel végül is bukásba torkolló karrierjéről számol be a szocialista Magyarországon. Mindhárom mű legfőbb vonzereje a külső valóság és a főszereplők lelkivilágának finom, erőltetés nélküli egymásra hangolása, a figuráknak szinte az adott talajból való kinövesztése, annak bemutatása, hogy a női főhősök miként nőnek fölé környezetüknek, hogyan lázadnak ellene, és végül hogyan válnak veszteseivé a küzdelemnek, hogyan győz felettük a mérhetetlenül erősebb környezet. De a tragikus - vagy majdnem tragikus - végkifejlet sem feledteti a lázadások szép gesztusait, a küzdelmek heroikus igazát. - Széles körben ajánlható.