Vörösvári történet - Egy sváb telepesfalu a 20. század első felében

ELŐSZÓ 1971-ben hatodik osztályosok voltunk, az iskolai dolgozat címe Mein Heimatsdorf, Szülőfalum, volt. A fogalmazás elején, úgy tanultuk, valahogy meg kell adni a helyszínt, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. A feladat azon prózai földrajzi tény leírása volt, hogy szülőfalunk völgyben (hozzá még a Pilisi medence ,,vörösvári" völgyében) fekszik. Die Berge umarmen das Dorf wie Mutter ihr Kind. A hegyek, mint anya gyermekét, ölelik át a falut. A föltehetően tanári sugallatú mondat a hosszú évek során iskolai toposszá vált. Sikerült, lírai fordulatnak éreztük, emelte a dolgozat nyelvi és stílusbeli színvonalát, dicséret járt érte. Másra sem . emlékszem, csak erre a mondatra. Ez az írásmű minden bizonnyal életem első, ha nem is önként vállalt erőfeszítése volt arra, hogy leírjam azt a világot, amelyben addig mindennapjaimat boldog reflektálatlanságban töltöttem. Az iskolai dolgozat óta eltelt nem kevésszámú évet egyebek mellett tárgyi ismereteim gyarapítása és a társadalomtudományi szaknyelv bizonyos szintű elsajátítása töltötte ki. így talán nem meglepő, ha egy idő után valóban érdekelni kezdett, az ölelő hegyeken, a völgybéli fekvésen, és a Budát Béccsel összekötő történelmi úton, vagyis a topográfián túl is, hogy tényleg, hol vagyok tulajdonképpen. Szerencsém volt, mert utóbb akadtak barátok, ismérősök, akik nógattak, próbálkozzam csak a válaszaadással, és kísérleteimet lehetőleg törekedjek megosztani másokkal is. A szigorú és szeretetteli törődést, bátorítást ehelyt köszönöm mindazoknak, akiket illet. Úgyis tudják. Végső soron, így hiszem legalábbis, meg szerettem volna érteni a világot, amelyből elindáztak mindazok a szálak, amelyek gyerekkorom szeretettel kipárnázott kis világában egymásba fonódtak. Ezt a könyvet, melyet (remélem), most a kezében tart, a legalábbis jóindulatú olvasó tekintheti egy kissé megkésett köszönetnyilvánításnak is.